Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A cég most 2000 új embert vesz fel, hogy felkészüljön az ünnepi szezonra és több üzletnyitásra.

Október 1-jétől minden dolgozó legalább 45 penny/óra béremelésben részesül, így a minimálbér 8,91 fontról 9,36 font/órára emelkedik. Ez több mint 3900 forint.

A tapasztaltabb munkatársaknak, akiket "barista mesternek" neveznek 9,64 fontról 10,29 fontra nő a bére.

Lesz olyan dolgozó, akinek az éves bére 1400 fonttal nő - olvasható a portálon.

Magyarországon már nincs Costa Coffee

Itthon az L-Coffee kft. által üzemeltetett összes Costa Coffee üzlet 2021. július 23-án bezárt. A hálózatból csak a reptéri egység maradt meg.

A részletes indoklásból kiderül, hogy a magyar Lapker Zrt. francia tulajdonosa a Lagardére cégcsoport 2007-ben hívta életre Costa Coffee-t, majd egy éves tárgyalás után 2008-ban nyílt az első kávéház, amelyet még három követett 2010-ig. A 2008-09-es válság miatt azonban a Lagardére döntéshelyzetbe került, hogy mit kezdjen az egyébként veszteséges Costa kávézókkal. A feladattal Magyarországon Gótzy Miklóst, akkori projektmenedzsert bízta meg, aki később az L-Coffee Kft.-vel átvette a Lagardére cégcsoport által tulajdonolt Lapkertől a kávézókat és 2011-ben új franchise szerződést kötött a Costa Coffee Internationallel. Ezt követően 2019-ig 29 kávézót nyitottak meg.

2019 augusztusában a Costa Coffee-t tulajdonló Whitbread eladta a Coca-Colának a teljes márkanév és portfóliócsomagot 3,9 milliárd fontért.

Az L-Coffee kft. szerint ezután "olyan csontvázak" bukkantak fel a rendszerben, amikkel nem számoltak és a végén nem maradt más választásuk, mint az üzletek bezárása. Az egyik ilyen az volt, amikor 2020-ban kiderült a cég számára, hogy csak a Costa Coffee logóra (embléma és a szóösszetétel) van brandvédelem, ami azért vált problematikussá számukra, mert - ahogy ezt írták - ez azt jelenti, hogy bárki vehet "Costa Coffee bútort", festhet arculatot, készíthet arculati elemet és nyithat kávézót, ami látszatra Costa Coffeera hajaz. Emiatt úgy érezték, hogy így az a minőség, amit addig a kávézókkal megpróbáltak képviselni, fenntarthatatlanná vált.