Egy a hongkongi tőzsdén kiadott közleményekből derült ki, hogy lemondott Li Cseming (Li Zhiming), a Sinopharm kínai állami tulajdonban lévő nagy gyógyszergyár igazgatósági elnöke, illetve Li Hui, a cégcsoport igazgatója, egyben az ellenőrzési részleg feje - írja a 444.hu. A céget a hongkongi tőzsdére vezették be, ezért ott jelentették be a vezetők távozását.

A portál szerint az esetről beszámoló lapok több helyen is megemlítik, hogy a lemondások bejelentése igen tömör volt, mindkét topmenedzser "személyes okokra" hivatkozott minden további magyarázat nélkül, így az iparágon belül csak találgatnak, hogy a dolognak van-e köze a cég által gyártott koronavírus-vakcinákhoz.

A Sinopharm-holdingba tartozó CNBG nevű cég két vakcinát is fejleszt, a kínai sajtó ezeket néha "a pekingi" és "a vuhani" néven említi. Mindkét oltóanyag a klinikai tesztelés harmadik fázisában tart, de mindkettő megkapta a vészhelyzeti engedélyt a kínai hatóságoktól. Nem tudni pontosan, hogy a kettő közül melyik az, amelyikkel az Emírségekben decemberben elkezdődött a lakosság tömeges oltása, és az sem világos, hogy pontosan melyik Sinopharm-termék az, ami már megkapta az embegélyt Egyiptomban és Bahreinben.

Sajtóhírek alapján ezek valamelyikéből vásárolna nagyobb adagot Magyarország is. Orbán Viktor miniszterelnök pénteki rádióinterjújában komoly nyomást helyezett a magyar engedélyező hatóságra azzal a kijelentéssel, hogy mielőbb engedélyezzék annak magyarországi felhasználását.

A Sinopharm vakcináiról egyelőre nem lehet sokat tudni. A 444.hu szerint a kínai állami média ma jelentette, hogy a kutatási eredmények szerint a Sinopharm vakcinájának - az nem derül ki, hogy a kettő közül melyiknek - nincs káros hatása a 3 és 17 éves kor közötti beoltottakra sem. Továbbá a kettő közöl az egyikkel (szintén nem tudni melyikkel) Marokkóban is folynak kísérletek és készülnek a tömeges oltásra.