Bár a három német prémiumgyártó értékesítése szinte fej-fej mellett haladt 2015-ben, a számok alapján mégis lehet győztest, illetve vesztest hirdetni.

A legkisebb növekedést és egyben a legalacsonyabb értékesítési volument az Audi érte el, ugyanis az 1,8 millió globálisan eladott kocsi 3,6 százalékkal több, mint 2014-ben - derül ki a cég közléséből. Az ingolstadt-i cég tavaly előtt még a második helyen állt, több mint 90 ezer autóval megelőzve a Mercedest, 2015-ben azonban már közel 70 ezerrel maradt le tőle. A cég lassabb növekedése ugyanakkor közel sem biztos, hogy 2016-ban is megmarad, az Audinak ugyanis jóval nagyobb piaci részesedése van Kínában, mint két vetélytársának, vagyis nagyobb mértékben függ az ázsiai ország növekedésétől. A cég értékesítése 1,4 százalékkal esett vissza a világ legnagyobb autópiacán, amelyben az is nagy szerepet játszik, hogy a 2014-ben bemutatott - Ázsiában kedvelt - A3 Sedan megemelte a bázist. Az Audi emellett az év végén mutatta be egyik legfontosabb modelljét, az A4-est, amely majd csak 2016-ban lesz elérhető valamennyi piacán.

Második helyen a Mercedes végzett a globális rangsorban 1,87 millió eladott személyautóval. Ez 13,4 százalékos növekedés éves bázison, amely többszöröse a vetélytársak által elért számoknak. A cégnek úgy tűnik bejött a számítása, amikor nagy hangsúlyt fektetett kompakt modelljeire (amelyek közül többet Kecskeméten gyártanak) és próbálta fiatalítani a róla kialakult képet. Emellett a SUV-ok is jól teljesítettek tavaly: az 526 ezres volumen 26,6 százalékos növekedés eredménye. A felső-közép kategóriás C-osztályból 40 százalékkal sikerült többet értékesíteni világszerte. A cég Kínában is erőteljesen növekedett, a Smarttal együtt 32,6 százalékkal adtak el több autót.

 

Forrás: cégadatok, Napi.hu-gyűjtés

A BMW 5,2 százalékkal nőtt, 1,91 millió autót adtak el, amivel megőrizték vezető helyüket a német prémium autók között. A cég ugyanakkor decemberben 0,7 százalékos visszaesést produkált, amelyre nem volt példa sem náluk sem pedig a két vetélytársánál egész 2015-ben. A cég a növekedést elsősorban a 2-es, a 4-es és az X sorozat jó teljesítményének tulajdonítja.

A tavalyi tendencia alapján jó esély van arra, hogy a Mercedes a BMW-t is leelőzi a prémiumok rangsorában, azonban 2016 még sok meglepetést tartogathat az autópiacon is.