A nagykanizsai beruházás a magyar gazdaságot is segíti, hogy egy újabb iparágban is felzárkózzon - mondta az MTI szerint Robert Spisák, a Nymwag Magyarország Kft. ügyvezetője. A dél-zalai városban barnamezős beruházással, a közelmúltban megszűnt gépipari DKG mintegy 36 hektáros területén megvalósuló vagongyártó és -fejlesztő bázisa gyártókapacitásban a második-harmadik helyet foglalja majd el Európában, és várhatóan egy éven belül legördül az első vagon a szerelőszalagról.

Arra építenek, hogy Nagykanizsán komoly hagyománya van a gépgyártásnak, de a termelést kutató-fejlesztő központ kialakításával is kiegészítik, továbbá képzést is indítanak a Nagykanizsai Szakképzési Centrumban.

Világossá vált az utóbbi években, hogy az egyes államok gazdasági sikere nagyban függ a logisztikától, ami elképzelhetetlen a modern vasút és a korszerű vagonok nélkül - közölte Alexandra Brozová, a Nymwag Magyarország Kft. másik ügyvezetője a. Kevés olyan európai ország van, amelyik "eléggé megfontolt és bátor", hogy a high-tech mellett a hagyományos gépipart is támogassa, de Magyarországon és Közép-Európában pontosan értik, hogy a szakmaisággal ötvözött becsületes munka ennek az alapfeltétele.

Nagykanizsa múltjából következik ez a fejlesztés, ami a magyar gazdaság- és iparpolitika központi elemeihez is illeszkedik - véli Palkovics László. A kormány 2010 óta jelentős erőforrásokat biztosít a kötöttpályás közlekedés fejlesztéseire, a következő 10-15 év Európában is "a vasútról fog szólni" mert lényegesen energiahatékonyabb és környezetkímélőbb a közúti szállításnál.

A következő 6-8 évben Magyarország 6000 milliárd forintot fordít a vasúti ágazat megújítására, ennek kétharmada a vasúti pálya fejlesztésére, egyharmada pedig a gördülőállomány korszerűsítésére fordítódik, amivel versenyképesebb, gyorsabb és kényelmesebb lesz a vasúti közlekedés - mondta a miniszter.