Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Egy Münchentől 25 kilométerre lévő kis német falucskában új típusú McDonald’s-étterem működik. A hagyományos „egyél gyorsan és húzzál el” imázs helyett kandallóval, bőrfotelekkel, fapadlóval találkozik a betérő idegen, akinek teasütit, tiramisut és porcelán csészében felszolgált kapucsinót kínálnak a vendéglátók. Az új stílussal az európai ízléshez igyekszik igazodni a gyorsétteremlánc, amelyben része például a vendéglátásnak, hogy az étkezéshez kényelmesen leül a megfáradt vendég és újságolvasás, beszélgetés közben fogyasztja el kávéját és reggelijét. Michael Heinritzi, aki 30 hagyományos McDonald’s étterem mellett az új dizájnú helyet is üzemelteti franchise-rendszerben, igen jó tapasztalatokat szerzett az újdonságról. Mint mondja, még üzletemberek is beugornak egy reggeli kávéra, pedig őket eddig az ilyen étteremeknek a környékén sem lehetett látni. A mamák, akik egyébként csak bedobják gyerekeiket a szüli napi bulikra, ebben a McDonald’sban ott maradnak kicsit kávézni és sütizni. A McDonald’s – amelynek az USA után Európa a második legnagyobb piaca – 6400 itteni üzletéből 2000 alakított át az új dizájnnak megfelelően és további 600-ét tervezi. A költség 750 ezer euró, aminek gyors megtérülésére számítanak.