A megújulóenergia-termelés egyik nagy hátránya, hogy nem biztos, akkor is rendelkezésre állnak a termelőkapacitások, amikor a fogyasztónak arra szüksége lenne. A megoldást a kettőjük közé épített energiatároló rendszerek jelentik: amikor a zöldenergiás termelő többet termel, mint amit a fogyasztó igényel, e többletet betárolja e rendszerekbe, és ha fordított a helyzet, az energiatároló rendszer "segíti ki"  a megújulós termelőt.

Az energiatárolás tudományos érelemben már sokrétű és sok észszerű megoldást felmutatni képes ágazatként jelen van a világban, és bár eddig elsősorban az akkumulátoros, a szivattyús-tározós erőműves (szet) és újabban a zöldenergiás vízbontás-hidrogénégetés technológia kapott nagy nyilvánosságot, a területen több anyaggal és több irányba is kísérleteznek. Néhány napja írtunk arról, hogy Szingapúrban vékony papíranyagok energiatárolási kísérleteivel jutottak el az első áttörésig, most pedig itt egy újabb hír - ezúttal Ausztráliából.

Az ausztrál PV Magazine írta meg, hogy az Északnyugat-Ausztráliában termelő napelemes és szélerőművek megsegítésére egy óriásdarut fognak építeni. A technológiát az Energy Vault nevű amerikai-svájci startup szállítja; a cég olyan gravitációs energiatárolási megoldásokat készít, amely egy darura helyezett méretes kőtömböt emel fel vagy enged lejjebb - a szükséges +/- energiaszint függvényében. 

A cég szerint az "energiadaru" hosszú távú megoldást jelent, ráadásul olcsóbb megépíteni, mint egy akkutelepet vagy egy - egyébként hasonló elvek szerint működő szet-erőművet, ráadásul sokkal környezetbarátabb is, hiszen az építése nem igényel drasztikus tájátalakítást.

Megrendelte a mamut

Az ausztrál szaklap azt írja, hogy az Energy Vault a BHP bányászati és energiaforrás-óriással írt alá egy keretszerződést, mely alapján feltérképezik és felskálázzák „a BHP üzleti tevékenysége szempontjából releváns új alkalmazásokat". A jelek szerint ez ügyben használható anyagokat jelenthetnek majd a BHP bányászati ​​zagy, illetve a szénégetési maradékai, de más hulladékanyagok is, ám olyan ötlet is előkerült, hogy az emelgetésre szánt tömbök elkészítéséhez a már leszerelt szélturbinalapátokat, illetve azok üvegszálas kompozitanyagát is újrahasznosítsák.

Az Energy Vault úgy kalkulál, hogy egy olyan rendszert fog építeni, amely 2-12 óra időtartamra (vagy tovább) lesz képes adott esetben "szünetmentes tápként" kisütési üzemmódban működni, miközben feltöltött állapotban gyakorlatilag végtele ideig képes lesz arra várni, hogy szükség legyen rá.

Az EVx torony megépítése 100 millió dollárba kerül, ami valójában egy hatkarú daru, amely súlyokat emelget és tesz le elektromotorok és a gravitáció segítségével. A toronyra "aggatott" súlyok mozgási energiájának változása jelenti a betárolási vagy kisütési ciklust, és a cég szerint mindezt 80-85 százalékos oda-vissza hatásfok mellett 35 évig mindenféle nagyobb generáljavítás nélkül el lehet érni, meg lehet teremteni.

A 2020-ban bemutatott prototípus alapján egy-egy ilyen rendszer, igénytől függően akár több gigawattóra (GWh) tárolási kapacitásig felskálázható. Sőt: a rendszer úgy is beállítható, hogy kiszolgálhasson nagyobb teljesítményű és/vagy rövidebb kisütési ciklusú igényeket is.