Nagyot fordult a világ, mióta 2016-ban az ExxonMobil éves gyűlésén a részvényesek a 11 klímaváltozással kapcsolatos javaslatból egyet sem támogattak, pedig akkor már kiderült, hogy a cég 1977 óta biztosan tudott az olajipar és a globális felmelegedés összefüggéséről. Mert most viszont arról döntött a cégvezetés, hogy már rövid távon is, több mint 15 milliárd dollárt alacsony szintű, illetve teljesen karbonsemleges technológiákba fognak befektetni.

A texasi székhelyű óriásvállalat, mely a világ hat legnagyobb szénhidrogénipari cégének egyike, egészen pontosan olyan tervet fogadott el, mely szerint mostantól 2027-ig évente 3 milliárd dollár értékben fektet be abba, hogy drasztikusan megnövelve az erőfeszítéseit alacsonyabb szintre szorítsa le a működéséből adódó szén-dioxid-kibocsátásokat. Mivel az ExxonMobil hosszú távra szóló tőkeköltségvetése nem változott, vagyis az évene továbbra is 20-25 milliárd dollár, az alacsonyabb szintre belőtt karbon-szennyezési irány azt jelzi, hogy az Exxonnál eztán kevesebb forrást biztosítanak majd a fosszilis tüzelőanyag-fejlesztésekre.

A hírt elsőként a Bloomberg hozta le azzal a kommentárral, hogy mindez alig néhány hónappal azt követően történik meg, hogy az ExxonMobil vezetésében radikális irányváltást erőszakolt ki egy kis “aktivista csoport”.

Engine No.1

Az Engine No. 1, egy nem egészen egy éve létrehozott fedezeti alap, amely úgy csinált palotaforradalmat, hogy az ExxonMobilban mindössze 0,02 százalékos részesedéssel rendelkezett. A Quartz - mely tavasszal hosszú anyagot írt az Engine No.1-ről - úgy tudja, hogy 250 millió dolláros vagyont kezelő alap elég könnyedén elérte, hogy az olajóriás igazgatósága mégis hallgatni kezdjen rájuk, és idén tavasszal már abba is belementek, hogy az ExxonMobil a portfóliójában elkezdjen lefordulni a fosszilis tüzelőanyagokról.

Az aktivizmus odáig jutott, hogy az Engine No.1 két jelöltjét május végén beválasztották az ExxonMobil 12 fős igazgatótanácsába, majd alig egy héttel később, a végső szavazatszámlálási eredmény úgy hozta, hogy a testületbe még egy részvényest delegálhattak. Nos, ha nem is volt ennyire egyszerű az út - érdemes például abba a folyamatba bepillantani itt ahol és ahogyan a cégvezetés régi garnitúráját helyre teszik a részvényesek előtt - az Engine No.1 célt ért.

 

Az egész mögött egy bizonyos Chris James nevű ember áll, aki a Bloombergnek adott interjújában elárulta, hogy az Engine No.1  valójában abból a tapasztalatából született, hogy sikertelenül próbált meg új szénbányát nyitni jó 10 éve szülővárosa, Harrisburg közelében. Akkor azt látta, hogy a szén ára csökken, az illionisi szénipar pedig elsorvad, és ebből jött rá később, hogy az energia-iparban radikális változások indulnak majd el, amire befektetőként, a profit fenntarthatósága érdekében is, de reagálni kell - inkább előbb, mint utóbb.

Az Engine No.1. gründolásakor James azt a Charlie Pennert bízta meg az agilis véleményformálással, aki 2018-ban részese volt annak a részvényesek felől indított nyomásgyakorló kampánynak, amivel Apple-nél elérték, hogy a cupertinói óriásvállalat segítsen a szülőknek megvédeni a gyerekeiket a mobiltelefon káros használatától.

Egyszerűnek hangzó módszer: meggyőzés

Penner irányításával az Engine No.1. kisebbségi részvényesként indított támadást az ExxonMobil vezetése ellen, ami abból állt, hogy sikeresen győzte meg a cég részvényeivel rendelkező vagyonkezelő csoportokat is, hogy a részvényesek profitjának fenntartása érdekében az Exxonnak szakítania kell az eddigi iránnyal, és aktívan részt kell vállalnia a klímavészhelyzet megoldásában. Ez, így, ma már egyszerűnek hangzik, de az agitációnak az anglikán egyháztól a New York állami nyugdíjalapon át a Vanguard és a világ legnagyobb vagyonkezelőjeként ismert BlackRock döntéshozókig nagyon különböző indíttatású, felkészültségű és érdeklődésű, jelentős részvénycsomaggal rendelkező szereplőt kellett megpuhítani és maga mellé állítani.

A meggyőzés lépésről-lépésre sikerült, és az Engine No.1 végül igen jelentős részvényarányt tudott maga mögé besorolni ahhoz, hogy a palotaforradalom megtörténhessen. Ebben azonban az a nem elhanyagolható helyzet is közrejátszott, hogy az ExxxonMobile vezetéséről alig két héttel a szavazások előtt (hogy - hogy nem) kiderült: félrevezették a közvéleményt, és valótlan tartalmú ígéretekkel fedték el az olajcég környezetkárosító tevékenységének csökkentését. Sőt, azt is sikerült kimutatni, hogy a cégvezetés klímaváltozással kapcsolatos üzeneteivel az egykori dohányipar propagandát utánozzák.

Ma már az is igazolódni látszik, amit Penner májusban még feltételes módban ígért meg:

Ha az ExxonMobilt rá lehet venni, hogy részt vállaljon a klímavészhelyzet megoldásában, akkor erre, ebben az iparágban mindenki mást is rá lehet venni.”

A nyugati világ legnagyobb olajfúróinak átállása a környezetbarátabb technológia irányába egyértelmű jele annak, hogy az új igazgatók már hatással vannak a vállalati stratégiára - írta a friss bejelentésre reagálva a Bloomberg. Az azonban, hogy az ExxonMobile négyszeresére növeli az alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiára fordított kiadásait, csak az egyik friss hír volt. A másik szerint a cég még idén új kibocsátási célokat jelöl majd ki maga elé, miután a korábbi vállalásukat négy évvel a tervezett időpont előtt elérték.