Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Pusztító év volt 2020 a divatipar számára, de talán a pusztító is alulbecsüli azt, ami valójában a szegmensben történt - mondta Achim Berg, a McKinsey&Company globális divat-, ruházati és luxusipari vezetője a Sourcing Journalnak a State of Fashion című frissen kiadott jelentésük alapján.

Igaz, hogy a globális értékesítés a fellendülés biztató jeleit mutatja, mégis 2020-at úgy jellemzi, mint az év, amelyet a koronavírus "példátlan őrületbe taszított" és ahol "elestek" az ellátási láncok.

A tanácsadó cég szerint van esély rá, hogy a két évvel ezelőtt produkált számokat még az idei év végéig valamilyen szinten utolérjék, de az igazi fellendülés jövőre várható - akkor is nagyrészt azok a vállalatok örülhetnek, akik jelenleg is a top cégek közé tartoznak.

A top 20 "szupernyertes" csoport között olyan vállalatokat említenek, mint a Hermés, a Deckers vagy a Nike, mivel a vagyonosabb társaságok megengedhetik maguknak, hogy a fenntarthatóság és új üzleti modellhez igazítsák működésüket - írják.

A Nike szeptemberben azt közölte, hogy a bevétel 12,25 milliárd dollárra emelkedett az augusztus 31-én zárult első negyedévben elért 10,59 milliárd dollárról, míg az elemzők átlagosan 12,46 milliárd dollárra számítottak a Refinitiv IBES adatai szerint. A Nike nettó nyeresége 23 százalékkal 1,87 milliárd dollárra, részvényenként 1,16 dollárra nőtt az első negyedévben.

Annak ellenére, hogy a globális divatipart hidegzuhanyként érte a koronavírus, jövőre újra a növekedés útjára léphet. Míg tavaly 20 százalékkal csökkentek a bevételek, addigra a jövő évi szezon előrejelzései már 3-8 százalékos bővülést mutatnak. Berg szerint az elemzők nem vették figyelembe a koronavírus legújabb - omikron nevű- változatát, amely ismét zavart okozhat az ellátási láncok mindennapjaiban.

Ez keményebben érheti az érintetteket, mint amire az elemzések elkészítésekor számítani lehetett. Továbbra is óvatosan optimisták maradunk

- mondta Berg.

Hamar visszakapaszkodhat Kína

Egy dolog biztos, hogy 2022-ben egyenetlen fellendülés várható - állítja Anita Balchandani, a McKinsey EMEA-ruházat- és luxusipari vezetője. A "nem luxuscikkek" eladásai Kínában és az Egyesült Államokban a 2019-es szint felett zárhatnak majd, míg Európa jövőre fog csak teljesen helyreállni, mivel jelenleg is jóval kevesebb ázsiai turista utazik a térségbe (ez a trend még 2-3 évig is kitarthat).

Az ázsiai piac fontosságát Baldaszti Péter, a Nanushka társalapítója is hangsúlyozza. A Budapest Fashion & Tech Summit divatipari konferenciáján csütörtökön elmondta, jövőre új üzletet nyitnak Miamiban és Sanghajban is, hogy a 2005-ben alapított vállalat még nagyobb nemzetközi márkává nőjje ki magát. Baldaszti elmondta: a Nanushka tavaly 21 millió eurós bevétellel zárt (7,6 milliárd forint, ugyanakkor 2 milliárd forint veszteséget könyveltek el - a szerk.) és idén 33 millió eurós rekordbevételt is elérheti.

A luxusszektor most nagyon erős növekedést mutat Kínában. A folyamatban lévő utazási korlátozások és a megnövekedett belföldi költések miatt ugyanis a szegmens az év végére plusz 70-90 százalékos többlettel is zárhat, ezzel szemben az amerikai luxusdivat az év végére a tavalyelőtti szintet hozhatja csak - írja a McKinsey.

Jövőre áremelkedés várható

Az ellátási láncban az inputköltségekre nehezedő feszültségek számos vállalatot arra "kényszerítenek", hogy azokat részben a fogyasztókra terheljék. A jelentés szerint a divatipari vezetők 67 százaléka körülbelül 3 százalékos áremelkedésre számít és 14 százalékuk 10 százalékot is meghaladó növekedéssel kalkulál 2022-ben.

Az autógyártókat, a gazdaságokat és az ellátási láncokat is megbénító túlzsúfolt kikötők, konténerhiányok és egyéb zavarok várhatóan jövőre is fennmaradnak, ezért ez nagy hatással lehet a kiskereskedelmi boltokra is - véli a cég.

"Ennek egy része már most is megmutatkozik. Egyre kevesebb kedvezményt kínálnak a boltok és sokkal alacsonyabb az akciók intenzitása" - mondta Balchandani.