Németország polgári jogvitákkal foglalkozó legfelsőbb bírósága hétfőn úgy határozott, hogy elvileg jogosultak kártérítésre azok az autósok, akik a dízelbotrány kirobbanása előtt manipulált kibocsátási adatokkal felcímkézett járműveket vásárolták. A döntés lehetővé teszi a tulajdonosok számára, hogy járműveiket után részleges pénzvisszatérítést követeljenek a Volkswagenen. Ez mintegy 60 000 peres eljárás döntési sablonjaként szolgál majd, amelyek még mindig folyamatban vannak a első fokú német bíróságokon - írja a Reuters.

A túlzott nitrogén-oxid-kibocsátást elfedő motorvezérlő eszközökkel kapcsolatos botrány a Volkswagen-nek már eddig is több mint 30 milliárd eurójába (10 520,27 milliárd forintjába) került. Eddig az Egyesült Államokban kellett kártérítéseket fizetniük a megtévesztett vásárlóknak, a tétel másik részét pedig a különböző szabályozói bírságok teszik ki.

Az Egyesült Államokban a hatóságok kitiltották az érintett autókat az utakról, miután a csalásra kifejlesztett berendezéseket felfedezték a dízelmotorokban. A vásárlók ezután sorozatosan kártérítési igényeket indítottak. Európában viszont az uniós hatóságok arra kötelezték a Volkswagent, hogy alakítsa át az autókat az előírásoknak megfelelően.

Április végén Németországban megállapodott már a Volkswagen 200 ezer ügyfél kártérítéséről. Most viszont azok után is fizethetnek, akik eddig a konszern ajánlatát nem fogadták el.