A tervezettnél egy héttel rövidebb ideig áll le idén az Audi Hungaria, mert megugrott a rendelésállomány - jelentette a Világgazdaság. Novemberben és decemberben az első tíz hónap átlagánál 20 százalékkal több megrendelést kapott a vállalat, ezért csak a válság előttihez hasonló időszakra állítják le a termelést. Egy évvel ezelőtt a motorgyárban három, a járműgyárban három és fél hétre zárták be a kapukat. Az Audi AG novemberben közel 83 ezer autót adott el, ami majdnem kilenc százalékkal több a 2008. novemberinél. Ennek köszönhetően a márka 11 havi értékesítése több mint 870 ezer autó volt - szemben a tavalyi 920 ezerrel. Az ázsiai és csendes óceáni térségben több mint 85 százalékkal, 20 ezer darabra ugrott az értékesítés novemberben, 11 hónap alatt pedig negyedével növelték az eladásokat. Az USA-ban csak nyolc százalékkal esett az Audik iránti kereslet szemben a piac ennél jóval nagyobb zsugorodásával. Az Audi Hungaria munkatársakat keres: a szerszámgyárba negyven középfokú végzettségű dolgozót vennének fel, 17 munkahelyre pedig felsőfokú végzettséggel rendelkező szakembereket várnak.