Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az EasyJet sajtóközleményben jelentette be, hogy mától minden járata szén-dioxid-semlegessé válik. A társaság 331 repülőgéppel rendelkezik, és azt vállalja, hogy a flotta nettó CO2 kibocsátása nullára csökken.

Ez nem azt jelenti,hogy a repülőgépeik hajtóművét átépítik karbonsemleges technológiájúra építenék át, hanem azt, hogy a légitársaság megvásárolja a szennyezése árát - ahogyan az EU-ban a széndioxid szennyezési kvóták és egységek rendszerében, az EasyJet vásárol magának kvótát - erre várhatóan 25 millió fontot (9,7 milliárd forintot) költ majd el jövőre. Az is a megoldás része, hogy több károsanyagot távolít el fizikailag a levegőből (pl. beszáll erdősítésekbe), de az is, hogy a cég összenergia felhasznállása során kerüli a többlet szén-dioxid kibocsátással járó megoldásokat (például szél-, vagy napenergia erőművek telepítésével kiváltja az eddig nem zöldenergiából származó áramszükségletét).

A cég együttműködött a Climate Focus tanácsadó céggel annak érdekében, hogy kiválaszthassák a leghatékonyabb szén-dioxid-kibocsátást ellensúlyozó projekteket, és kidolgozzák azt a céges politikát, amely alapként kezeli, hogy az EasyJet feladata, hogy a tevékenysége során "enyhítse és adaptálja az éghajlatváltozás hatásait". Az EasyJet szerint azonban mindez csupán "átmeneti intézkedés", mivel a cég - mint írják: folytatja "a repülés hosszú távú fenntarthatóságára irányuló törekvéseket, ideértve a fenntartható üzemanyag- és elektromos repülések fejlesztését".

"Végtelenül büszke vagyok arra, hogy bejelentettük: mától a világ első olyan légitársasága vagyunk, amely teljes hálózatán keresztül nettó szén-dioxid-kibocsátású járatokat üzemeltet. Az EasyJet régóta a hatékony repülés hagyományát követi; a repülőgép, amellyel repülünk, és az, ahogyan repülünk, mától azonban azt is jelenti, hogy más légitársasgáokkal összehasonlítva sokkal hatékonyabbak is vagyunk. Kiemelt prioritásnak tekintjük a szén-dioxid-lábnyomunk csökkentését, de hosszú távon az új technológia fejlesztését - ideértve az elektromos repülőgépeket is - tartjuk az elérendő célunknak" - mondta a bejelentéssel kapcsolatban a Clrantechnicának Johan Lundgren, Az EasyJet vezérigazgatója.

Az EasyJet bizonyos értelemben olyanná válna, mint a Tesla, de az égbolt számára. A cég már most is vehemensen támogatja a hibrid és elektromos repülőgépek fejlesztését, együttműködik e téren az iparág más szereplőivel, és felvállalja azt is, hogy segíti az európai légitársaságokat abban, hogy azok is nettó szén-dioxid kibocsátásúvá váljanak. Az Airbusszal aáírt megállapodásuk pedig arról szól, hogy közösen kutatják annak lehetőségét, hogy Európában a rövid távú járatok piacára miként lehetne a hibrid és elektromos meghajtású repülést kifejetszeni és bevezetni.