A közép- és kelet-európai, valamint az egykori szovjet térség gazdasági átalakulásának finanszírozására 1991-ben létrehozott londoni pénzintézet előző - egyben első brit - elnöke, Sir Suma Chakrabarti július 2-án, második négyéves mandátumának lejártával távozott tisztségéből. Azóta Jürgen Rigterink, a banki és szakpolitikai tevékenységért felelős első alelnök irányítja az EBRD-t ügyvezetőként.

A bank csaknem három évtizedes történetében most először fordult elő, hogy az elnök megválasztott utód nélkül távozott mandátuma lejártával. Chakrabarti utódját a május 13-14-ére tervezett éves londoni közgyűlésen választották volna meg, de ezt a koronavírus-járvány miatt október 7-8-ára halasztották. A bank a szerdán kezdődő kétnapos közgyűlést is online fórum formájában tartja meg. Az utódjelöltek jelentkezésének április 13-i határidejéig három jelölés érkezett.

A kormányzótanács Lengyelországot képviselő tagja Tadeusz Koscinski lengyel pénzügyminiszter nevét terjesztette elő. Az olasz EBRD-kormányzósági tag Pier Carlo Padoan volt olasz gazdasági és pénzügyminisztert, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Olaszországért felelős egykori igazgatósági tagját, a fejlett ipari országok alkotta Gazdasági Együttműködési és Fejélesztési Szervezet (OECD) korábbi főtitkár-helyettesét javasolta.

A francia EBRD-kormányzó Odile Renaud Basso francia pénzügyminisztériumi vezérigazgatót jelölte Chakrabarti utódjának. Ő lenne az EBRD első női elnöke.

A bank új elnökét a 71 részvényes ország és szervezet többségi szavazással választja meg.

Sir Suma Chakrabarti, akit 2012-ben választottak a bank élére, az EBRD hatodik elnöke volt, egyben az első brit, addig ugyanis francia és német elnökök váltották egymást a pénzintézet elnöki tisztségében. A német EBRD-elnökök között volt Horst Köhler is, aki később Németország államfője lett. Sir Suma előtt négy évig a német Thomas Mirow irányította a bankot, 2012-ben lejárt mandátumát azonban az EBRD akkori közgyűlésén a részvényes országok és szervezetek képviselői nem hosszabbították meg.

Chakrabarti elnöki időszakának végén a legjelentősebb intézkedések közé tartozott annak bejelentése, hogy az EBRD a következő két évben 21 milliárd euró pótlólagos támogatást nyújt a működési területéhez tartozó gazdaságoknak a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság enyhítésére. Az EBRD és a többi nemzetközi fejlesztési bank előtt álló egyik legnagyobb kihívás annak megakadályozása, hogy a koronavírus-járvány által sok helyen okozott likviditási válság fizetésképtelenségi válsággá fajuljon - közölte.

Az EBRD tavaly egész évben 10,1 milliárd eurót juttatott hitelek és befektetések formájában működési térségének, és ez éves rekord volt a bank csaknem 30 éves történetében. Az idei év első felében több mint 5 milliárd euró finanszírozást folyósított a tevékenységi területéhez tartozó gazdaságoknak, és ez is időarányos rekord. Az EBRD közölte azt is: megvan a kapacitása arra, hogy a 2025-ig tartó időszakban évente jóval több mint 10 milliárd euró finanszírozást nyújtson működési térségének.