A vállalat csütörtökön közölte, hogy az HBO Max reklámmentes ára 14,99 dollárról 15,99 dollárra (5860 forint) emelkedik havonta, ami az első áremelés az HBO Max esetében a 2020 májusában történt indulás óta. 

Az áremelésre a Warner Bros. Discovery 2023 tavaszán induló, kombinált HBO Max és Discovery+ streaming szolgáltatása előtt kerül sor. Az egyesített platform a tervek szerint a Max nevet kapja – írja a CNBC.

A Warner Bros. Discovery vezetői elmondták, hogy a streaming-szolgáltatások árát illetően van még hova fejlődni, és a vállalat célja, hogy a közeljövőben nyereségessé tegye streaming-üzletágát.

Kétségtelen, hogy ezek a termékek túlságosan alacsony áron mozognak, és úgy gondolom, hogy ez részben a tőkepiac által táplált földrablási fázis volt. Nem lehetett elég pénzt veszíteni, és nem lehetett elég gyorsan növelni az előfizetőket. Azt hiszem, ez az időszak már mögöttünk van

– mondta a Warner Bros. Discovery pénzügyi igazgatója, Gunnar Wiedenfels egy konferencián az év elején.

A vállalat visszafogta a költségeket, például az HBO Max eredeti sorozatokra fordított kiadásait, miközben a streaminget nyereségessé akarja tenni. Emellett a Discovery Warner tavaly lezárult felvásárlásából származó súlyos adósságterhét is gondozza. A Warner Bros. Discovery célja, hogy 2025-re 1 milliárd dollár bevételt érjen el a streaming területén.

A vállalat a felhasználói élmény javításán is dolgozik, miközben a teljes alkalmazást átépíti. „A fogyasztói élmény szempontjából nagyszerű termékkel fogunk kijönni, és őszintén szólva ez a legnagyobb hátráltató tényező az HBO Max számára jelenleg. Az élmény nem ott van, ahol lennie kellene” – mondta Gunnar Wiedenfels a januári konferencián.