Az Európai Unió az EP döntését fontos lépésnek tekinti a károsanyag-kibocsátás nélküli járművekre való átállás felé, az olasz kormány azonban az olasz autóiparra és a munkahelyeire gyakorolt negatív következményektől tart.

Nem szabad, hogy az autók jövője kizárólag elektromos legyen, hacsak nem akarunk ajándékot adni Kínának, amely e tekintetben mindenkit megelőz - hangsúlyozta Giancarlo Giorgetti ipari miniszter. (A német szövetségi közlekedési miniszter, Volker Wissing a héten szintén felszólalt a belsőégésű motorral felszerelt autók betiltása ellen. Hasonló véleményt fogalmazott meg a német autógyártók szövetsége és a német gépipari szövetség is.)

A miniszter sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az EP "ideológiai döntést" hozott, amely súlyos károkat fog okozni az olasz autóiparnak. Ezzel 70 ezer munkahely került veszélybe Olaszországban.

A zöld átalakításnak mérlegelnie kell az összes ellátási láncra gyakorolt társadalmi és gazdasági hatást, különben a zöld jövő az iparunk halálát jelenti - mondta Giorgetti a médiajelentések szerint.

A Confindustria nevű befolyásos olasz üzleti szövetség alelnöke, Giovanni Baroni az Il Messaggero olasz napilapnak nyilatkozva azt mondta: az Európai Parlament szavazása nem veszi figyelembe a döntés gazdasági és társadalmi hatásait. "A történelemben először fordul elő, hogy egy technológiát törvényben választanak ki anélkül, hogy a piac bármilyen szerepet játszott volna benne. Egyetértünk a környezetvédelmi célok elérésének szükségességével, de egy ilyen fontos átmenetet a megfelelő időzítéssel és módszerekkel kell kezelnünk. Meg kell őrizni autóiparunk központi szerepét" - véli Giovanni Baroni.

Tájékoztatás

 A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja részeként valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.