A győri keltezésű cikk szerzője, Dominique Simonet ismertette az Audi magyarországi tevékenységének történetét, illetve azt is, hogy a 900 millió eurós beruházásnak köszönhetően a jövő évtől évente 125 ezer autó készülhet az új gyárban.

Beszámolt arról is, hogy a bokrétaünnepségen jelen volt a cég nyolcezredikként felvett alkalmazottja, és az új gyárnak köszönhetően további több mint kétezer állás jön létre.

Mások mellett Borkai Zsolt polgármester, valamint Ulrich Minke ügyvezető igazgató közlései alapján a cikk felsorolta, melyek a magyarországi termelés előnyei a két fél számára. A helyiek számára kedvező hatások között említette a munkahelyek gyarapodását, az átlagosnál magasabb fizetést, a hosszú távra garantált munkalehetőséget, a korszerű munkakörülményeket, a kedvező szociális feltételeket, illetve a helyi képzési lehetőségeket.

A német cég képviselője egyebek között a nyugati átlagnál alacsonyabb bérezést, a kedvező termelési környezetet, a jól képzett munkatársak jelenlétét, illetve a helyi lakosság igen pozitív hozzáállását említette a vonzerők között. Általánosságban Minke úgy fogalmazott, hogy a cégvezetés nagyon elégedett ügyeik magyarországi alakulásával.