Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója, illetve a vállalat más vezetői a cég céljairól szerdán tartottak három és fél órás előadást a vállalat székhelyén, a Texas állambeli Austinban az évente megrendezett Investor Day nevű rendezvényen.

Elon Musk elmondta, hogy az új Tesla költségeit nagyjából 25 ezer dollárra tervezik visszaszorítani. Ezt azért tartják fontosnak, mert úgy látják,

nagy a kereslet a Tesla autók iránt, de sok érdeklődő még mindig nem engedheti meg magának, hogy vegyen egyet.

Évente 20 millió jármű a cél

Franz von Holzhausen, a Tesla vezető tervezője elmondta, hogy a vállalatnak muszáj csökkentenie a költségeit ahhoz, hogy céljainak megfelelően 2030-ra képes legyen évente 20 millió járművet előállítani.

2023-ra a Tesla 1,8 millió jármű gyártását irányozta elő, ami azonban még mindig kevésnek számít más autógyártók adataival összevetve.

A tervező szerint a vállalat a jövőben úgy fogja az autóit gyártani, hogy először kisebb egységeket állít elő, majd azokat szereli össze. Ennek a rendszernek az az előnye, hogy maga a gyár is kisebb helyet foglal el. A Tesla következő gyára már feleakkora lesz, és 65 százalékkal kevesebbe kerül, mint az austini üzem.

Csökkentik a költségeket és fejlesztik az autókat

Zachary Kirkhorn pénzügyi igazgató elmondta, hogy a vállalatnak a Model S korábbi verziói és a Model X, valamint a második generációs Model 3 és Model Y között egyszer már sikerült felére csökkentenie költségeit. Ezt most meg akarják ismételni a Tesla járművek következő generációjánál.

Kép: Reuters

A cég azt is közölte, hogy nemcsak a költségeket akarják csökkenteni, hanem az autókat is továbbfejlesztik:

kevesebb vezetéket és tranzisztort akarnak beépíteni a modellekbe, illetve kevesebb ritkaföldfémet fognak felhasználni az akkumulátorokhoz.

A Tesla-részvények több mint 5 százalékot zuhantak a szerdai előadás után, a piac csalódását az okozhatta, hogy a vállalat csak homályos bejelentéseket tett, és mellőzte a konkrétumokat.