A Shell 2025-ig 50 ezer utcai elektromos jármű-töltőt telepít az Egyesült Királyságban - jelentette be a cég. Mint közölték:  a lépés annak a szélesebb körű erőfeszítésnek a része, amelynek célja, hogy az elektromos töltés elérhetőbbé váljon az Egyesült Királyságban saját parkolóhely (és töltési lehetőség) nélkül autót vezetők számára, és hogy segítse a helyi hatóságokat a töltőhálózatok mielőbbi üzembe helyezésében.

A megvalósítást a Shell által idén februárban megvásárolt Ubitricity platform-szolgátatón keresztül biztosítja, mely már jelenleg is a szigetország legnagyobb nyilvános töltőállomás infrastruktúrájával rendelkezik. A gyors sikert azzal a frappáns koncepcióval érték el, hogy gyakorlatilag minden felszíni tereptárgyba “belelátták” a töltőfej-kiépítés lehetőségét. Így lett utcai töltőállomás a villanyoszlop és a lokális trafóház-szekrény is. Az ubitricity a helyi hatóságokkal együttműködve integrálja az elektromos töltést a meglévő utcai infrastruktúrába, például lámpaoszlopokba és oszlopokba. Az eredmény az elektromos töltés, amely megfizethető, hozzáférhető és kényelmes bárki számára, aki szeretné feltölteni elektromos járművét, miközben az utcán parkol. Ez a megoldás különösen hasznos azok számára, akiknek nincs saját parkolóhelye, de éjszaka fel akarják tölteni az elektromos autót.

A berlini alapítású Ubitricity egyébként több európai országban működik, de jelenleg az Egyesült Királyságban van a legnagyobb nyilvános elektromos töltőhálózata, mely több mint 3600 töltési pontot jelent. Ehhez képest a szigetországba 3 év alatt ígért 50 ezer töltőfej installálása valóban nagy ugrást jelent.

 

A Renewable Energy World cikke szerint az Egyesült Királyság Zéró emissziós járművekért felelős irodája biztosítja majd az utcai elektromos töltők telepítési költségének háromnegyedét, és a Shell teszi majd be a projektbe a fennamaradó 25 százalékot, és dolgozza ki a helyi hatóságokkal az Ubitricity telepítési menetrendet is. - Létfontosságú, hogy felgyorsítsuk az elektromos töltők telepítését az Egyesült Királyságban, és ezt a célt és a finanszírozási ajánlatot arra terveztük, hogy ezt elérjük” - mondta David Bunch, a Shell Egyesült Királyságának elnöke. Hozzátette: az a cél, hogy sokal több vezető váltson elektromos autóra, ezért biztosítni kell, hogy akár otthon, akár a munkahelyen, akár útközben hozzáférhessenek az elektromos töltési infrastruktúrához.

A Shell úgy tervezi, hogy a jelenlegi 60 ezer töltési pontról 2025-re félmillióra futtatja fel az elektromos járművek töltőhálózatát, és ezzel komoly részt vállal magára abból, hogy a cég 2050-re elérhesse a nettó nulla kibocsátási céljait. Erre szüksége is van, miután a holland központot tavasszal bíróság kötelezte arra, hogy a körábban megfogalmazottaknál jóval vérmesebb klímavédelmi terv megvalósításába kezdjen - mindenhol, ahol jelen van a világon.