A világ legnagyobb vegyipari vállalata, a BASF felgyorsítja gyárbezárásait és legalább 1500 munkahelyet szüntet meg, mivel 7 év óta először zárt veszteséggel egy negyedévet - írja a Bloomberg. Az elmúlt években a vállalat legnagyobb mértékben az autó- és az építőiparban terjeszkedett, mely két iparág a jelenlegi recesszió által legjobban érintett.

A piacok tovább szűkülnek, így a ludwigshafen-i székhelyű óriás 2009-re is a forgalom csökkenésével számol.

A társaság gyorsjelentése szerint 313 millió eurós nettó veszteség érte a céget, ami közel tízszerese az elemzők által várt 32 millió eurós értéknek. A BASF, mely többek között a Volkswagen és a Hyundai beszállítója, már eddig is 80 gyárában függesztette fel a termelést, dolgozóinak pedig mintegy ötöde dolgozik csökkentett munkaidőben.

Juergen Hambrecht vezérigazgató elmondta, hogy a kereslet fellendülésére még várni kell, de a trend megfordulására utaló jeleket egyelőre ő sem lát, sőt, a célpiacaikon ezekben az időkben még a csökkenés tapasztalható.