Stabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról a Mol hosszú lejáratú adósság-kötelezettségeinek osztályzatára érvényes kilátást pénteken a Fitch Ratings, írta meg a Napi.hu. A hitelminősítő szerint a Mol most már jobb helyzetben van ahhoz, hogy átvészelje az oroszországi szállítások esetleges fennakadását. A Fitch Ratings idézi a Mol becslését, amely szerint a magyar vállalat ez év decemberére a jelenlegi 30-35 százalékról hozzávetőleg 50 százalékra emeli az általa felhasznált nyersolaj nem Oroszországból érkező hányadát, 2025-re pedig lehetségessé válik a teljes mennyiség beszerzése más forrásokból. 

Kép: MOL

„A százhalombattai finomító számára elméletileg rendelkezésre áll minden lehetőség, hogy emelje a nem orosz olaj arányát a jelenlegi szintről, hiszen az Adria vezetéken már most is érkezik Szlovákiába nem orosz nyersolaj” – erről már az Indexnek beszélt szombaton a Concorde elemzője. Gaál Gellért azt mondta, annak érdekében, hogy a Mol a pozsonyi és százhalombattai finomítóját teljesen el tudja látni nyersolajjal a Barátság vezeték nélkül, a teljes ellátásbiztonság érdekében kapacitásbővítésre lenne szükség a horvát oldal mintegy 80 kilométeres szakaszán.

Csökkene a bevétel, ha nem orosz olaj jönne

A portál cikkében arról a faramuci helyzetről is olvashatunk, miszerint a magyar költségvetésnek éves szinten nagyjából 200 milliárd forintnyi bevétele van Mol különadójából, amely a magyarországi finomításnál orosz olajat használ. Tehát amennyiben a százhalombattai finomítóban az orosz olaj aránya csökkenne, úgy ez a bevétel is alacsonyabb lenne, mivel az extraprofitadó képlete tartalmazza az uráli olaj mennyiségét – mutattak rá az elemzők a lapnak. 

A szakértők úgy foglalták össze: 

  • a Mol érdemben nem költött beruházásokra többet annál, mint amennyit a korábbi években terveztek, a költségesebb diverzifikációt segítő beruházások még váratnak magukra.
  • A kormány oldaláról pedig megéri minél nagyobb értékben orosz olajat felhasználni, hiszen így növelhető a költségvetés bevételi oldala a Mol extraprofitadóján keresztül. ( A Mol adósprofilja a Fitch szerint akkor is szilárd marad, ha ez az adókategória 2024 után is érvényben lesz.)

Ami látszik tehát, hogy a magyar kormány részéről nem észlelhető a hajlandóság a leválásra az orosz olajról és a Mol számára is kellemetlen és drága egy korábbi, jól működő stratégia megváltoztatása. Egyszerűbb az oroszoktól olajat venni, például nem kell kereskedőcsapatot fenntartani. 

Azt lehetett mondani, hogy hazánk oroszgáz-beszerzésének ára el tud térni a piacitól. A mostani szerződéseink viszont már a rotterdami gáztőzsdén kialakult árakhoz vannak kötve. Egyes számítások szerint ettől függetlenül más országokhoz képest is relatíve magas árat fizetünk az orosz gázért


Az elemzők szerint az igazi diverzifikációban a cél az, hogy minél több forrásból érkezzen is nyersanyag. Így az állam kevésbé van kitéve egy beszállítónak, az importőr alkupozíciója pedig javul. Ilyen kitettséget csökkentő lehetőség lehet a horvát LNG kapacitásbővítéséből származó földgáz minél nagyobb részének Magyarországra juttatása.

Veszélybe került az ellátásbiztonság, a globális ellátási láncok pedig szétestek - mondta. Közben ott vannak a különféle fenntarthatósági célok, a feszes menetrend, némelyik előírás már a sci-fi-t is kimeríti. Akik az íróasztaloknál döntöttek, csak azt nem tudják, hogy honnan adnak pénzt rá. Elfogyott ugyanis az olcsó forrás, elfogyott a finanszírozás a gazdaságokban – ezt Bacsa György, a MOL Nyrt. stratégiai operációért és üzletfejlesztésért felelős ügyvezető igazgatója mondta a Napi.Gazdaság konferenciáján.