A Energy Vault és az indiai állami energiatermelő NTPC megállapodást írta alá, hogy utóbbi teljes mellszélességgel támogatja a gravitációs elven működő energiatárolási technológia és a hozzá kapcsolt szoftvermegoldások terjedését Indiában. A hírt a PV Magazine közölte azzal, hogy a felek nem pusztán egy (vagy: opcionálisan több) energiatároló daru megépítésében fognak együttműködni, hanem hosszútávú, stratégiai partnerséget kötnek.

A megállapodás egyik fontos tétele, hogy az NTPC, miután a svájci céggel közösen készítenek egy, a lokális lehetőségekre és viszonyokra szabott megvalósíthatósági tanulmányt, az indiai cég bevezeti a saját működési területén az Energy Vault EVx technológiáját és szoftvermegoldásait. Ez a rendszer leginkább ahhoz hasonló elven működik, mint a szivattyús-tározós erőművek, ahol két, különböző magasságban lévő tó között közlekedik a víz - és attól függően szívja fel - vagy adja le az adott teljesítményt a szivattyún vagy a generátornak, hogy a víz fel vagy le közlekedik a két tó között.

Az EVX is hálózati léptékű megújuló energiát használ a motorjai meghajtásához, melyek 30 tonnás blokkokat emelnek fel, ha be kell tárolni az energiát - és engednek le, ha a korábban így eltárolt energiát a hálózatra lehet-kell tölteni.

Korábban már írtunk az Energy Vault-ről, amikor egy ausztráliai, már nem bányászott függőleges bányajáratra építendő gravitációs energiatárolós rendszer építéséről szólt a hír, és arról, hogy a számítások szerint a 30 tonnás betonelemeket fel-le emelgető szerkezet 2-12 óra időtartamra lehet képes "szünetmentes tápként” segíteni a hozzá kapcsolt naperőműveket a hálózat felé töltési vagy kisütési üzemmódban.

Valahogy így:

A most megkötött indiai szerződés azonban egy további lépést még tesz előre az energiazöldítésben azzal, hogy az NTPC az együttműködés során a más területen (például szénerőművek működése során) keletkezett, saját maga által termelt szénhamu újrahasznosítását is bekötötte az üzletbe. A por állapotában biztosan káros anyagot a svájciak az energiatároló rendszerükhöz szükséges kompozit blokkok gyártásához fogják felhasználni.