A müncheni székhelyű vállalat szerdán nyilvánosságra hozott gyorsjelentésében közölte, hogy teljes díjbevétele az első negyedévben 41,4 milliárd eurót tett ki, ami 2,6 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbi 42,6 milliárd eurónál. Árfolyam- és konszolidációs hatásoktól megtisztítva stagnáltak a bevételek éves összevetésben – írja az MTI.

A vállalat működési eredménye 44,8 százalékkal, 3,33 milliárd euróra emelkedett, míg adózott eredménye 81,1 százalékkal, 2,68 milliárd euróra kúszott fel.

QP | Quality Placement

A részvényesekre jutó nyereség 83,4 százalékkal, 2,56 milliárd euróra nőtt, az egy részvényre jutó nyereség hígított értéke pedig 6,20 euróra ugrott az egy évvel korábbi 3,21 euróról.

Az éves szintre kivetített sajáttőke-arányos megtérülés (RoE) 16,7 százalék volt, szemben az egy évvel korábbi 11,4 százalékkal. A Szolvencia II. irányelv szerinti tőkemegfelelési mutató a 2020 első negyedév végi 207 százalékhoz képest 3 százalékponttal volt magasabb, 210 százalékon állt az idei első negyedév végére.

A menedzsment megerősítette a működési nyereségre vonatkozó idei előrejelzését, így továbbra is 12 milliárd euró, plusz-mínusz 1 milliárd euró lehet a működési eredmény.

Vezetőinek értékelése szerint az Allianz kiválóan kezdte az évet, és továbbra is sikeresen kezelte a koronavírus-világjárvány hatásait. A csoport valamennyi üzleti szegmensében erős teljesítményt ért el, a nyereségesség jelentősen megugrott a vagyon- és felelősségbiztosítási, valamint az élet- és egészségbiztosítási üzletágban.

Oliver Bäte, az Allianz vezérigazgatója úgy fogalmazott, hogy a vállalat "minden üzletágban kiváló eredményekkel kezdte az évet. Ez biztató indítás a 2021-es évre, és biztossá tesz bennünket abban, hogy elérjük 2021-es céljainkat."

Giulio Terzariol, az Allianz pénzügyi igazgatója azt emelte ki, hogy minden üzleti szegmensben erős eredményeket értek el.
"Mivel jól diverzifikált üzleti tevékenységünk nagyon jól kezelte a világjárvány kihívásait, egyértelműen úgy látom, hogy visszatérünk szokásos jövedelemtermelő képességünkhöz" - mondta Giulio Terzariol, hozzátéve, hogy minden feltétel adott a nyereséges növekedéshez.

Az Allianz csoport a világ több mint 70 országában több mint 100 millió lakossági és vállalati ügyféllel rendelkezik. A társaság a vagyon-, élet- és egészségbiztosítástól az assistance szolgáltatásokig és a hitelbiztosításig, valamint a globális üzleti biztosításig széles körű személyi és vállalati biztosítási szolgáltatásokat nyújt.

Az Allianz a világ egyik legnagyobb befektetője, biztosítási ügyfelei megbízásából mintegy 657 milliárd eurót kezelt az első negyedévben. Emellett vagyonkezelői, a PIMCO és az Allianz Global Investors 1775 milliárd euró értékű, harmadik felektől származó vagyont kezeltek.

Tavaly az Allianz 140,5 milliárd euró teljes díjbevételt és 10,75 milliárd euró működési eredményt ért el, ami 1,3, illetve 9,3 százalékkal kevesebb a 2019-es értékeknél. Az adózott nyereség 14,1 százalékkal, 7,13 milliárd euróra mérséklődött.

Az Allianz-részvények 1,57 százalékos pluszban, 213,95 eurón forogtak a frankfurti tőzsdén szerdán, zárás előtt egy órával. Az elmúlt 52 hét alatt 139,78 és 221,50 euró között mozgott az árfolyam, amelynek jelenlegi szintje több mint 34 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.