Ez az ellenséges hozzáállás most átterjedt Európára is, ahol a gyermekek biztonságával kapcsolatos jelentések szerint a TikTok újságírók után kémkedett az IP-címük felhasználásával, ami a több mint 250 millió európai által használt videómegosztó alkalmazás ellen indított ellenlépéseket táplálja.

A TikTok vezérigazgatója, Shou Zi Chew kedden Brüsszelbe utazott, hogy a Kínához fűződő uniós kapcsolatok szélesebb körű átértékelése közepette találkozzon Margrethe Vestagerrel, a vállalatnak pedig számos jogi, szabályozási és biztonsági kihívással kell szembenéznie a EU területén.

Az egyik leghangosabb kritikus Emmanuel Macron francia elnök, aki a TikTokot „megtévesztően ártatlannak”, a felhasználói „függőség okozójának”, valamint az orosz dezinformáció forrásának nevezte. A Le Parisien napilap december 29-i címlapján pedig ezt olvashattuk:

A TikTok valódi veszélyt jelent gyermekeink tudatára

Újabb korlátozásokra lehet szükség

Egy novemberi egyesült államokbeli útja során Macron azt mondta egy amerikai befektetőkből és francia technológiai cégvezetőkből álló csoportnak, hogy szabályozni szeretné a TikTokot. A TikTok tagadja, hogy káros lenne, és azt állítja, hogy vannak intézkedései a gyermekek védelmére az alkalmazáson.

Bár nem volt világos, hogy Macron milyen szabályokra utalt, megjegyzései tovább sötétítették a TikTok kilátásait. Az elkövetkező hónapokban lezáruló két uniós szintű adatvédelmi vizsgálat mellett a TikToknak az unió új digitális szabálykönyve, a DSA értelmében 2023 közepétől a tartalom moderálására vonatkozó új, átfogó követelményekkel is meg kell küzdenie, valamint fennáll annak a lehetősége, hogy az EU új digitális versenyszabályzata, a digitális piaci törvény hatálya alá kerül.

Jean-Noel Barrot, Franciaország digitális minisztere azt mondta, hogy Franciaország a DSA-ra és a DMA-ra támaszkodik a TikTok uniós szintű szabályozásában, „bár továbbra is éberen figyeli a reklámokkal támogatott közösségi média e folyamatosan fejlődő modelljeit”. A miniszter hozzátette, hogy a TikTok vezetőivel folytatott találkozókon „soha nem mulasztotta el fenntartani a DSA súlyának megfelelő szintű nyomást”. Chew brüsszeli látogatása előtt Thierry Breton, az unió belső piaci biztosa figyelmeztette őt arra, hogy tiszteletben kell tartania szabályaik integritását.

A TikTok ellen indított vizsgálatok azonban a már megtörtént jogsértések gyanújával foglalkoznak. Ha az ír adatvédelmi szabályozó hatóság, amely a többi uniós tagállam nevében vezeti a vizsgálatokat, úgy találja, hogy a TikTok megsértette az általános adatvédelmi rendeletet, a bírságok a cég globális forgalmának akár 4 százalékát is elérhetik. A büntetések még magasabbak lehetnek az adatvédelmi rendelet értelmében, amely 2023 közepétől alkalmazandó a nagy platformokra.

Kémkedési félelmek, érthető amerikai aggodalom

A TikTok európai gondjai közül azonban a néhány millió euró kifizetése lehet a legkisebb probléma, mivel néhány európai törvényhozó követve amerikai kollégáit sokkal szigorúbb korlátozásokat követel az alkalmazással szemben, mivel attól tartanak, hogy a TikTok adatait kémkedésre használják fel.

A cég elleni vizsgálat folyik, mert uniós felhasználók adatait Kínába továbbította – ez az egyik a két vizsgálat közül, amelyet Írország vezet. A jelentések szerint a TikTok kínai alkalmazottai az alkalmazás adatait két nyugati újságíró mozgásának nyomon követésére használták, ami csak fokozta a kémkedési félelmeket, különösen a magánélet védelmére érzékeny Németországban. A TikTok elismerte az incidenst, és négy alkalmazottat elbocsátott, mivel állításuk szerint jogosulatlanul férhettek hozzá a felhasználói adatokhoz.

Az „adatbiztonság és adatvédelem hiányára”, valamint a Kínába történő adattovábbításra hivatkozva a német szociáldemokrata párt frakciójának szóvivője úgy nyilatkozott, hogy a TikTok szövetségi alkalmazottak telefonjaira vonatkozó amerikai tilalom érthető.

Úgy gondolom, hogy van értelme kritikusan megvizsgálni az olyan alkalmazásokat is, mint a TikTok, és szükség esetén intézkedéseket hozni. Ezért azt tanácsolom a köztisztviselőknek, de minden állampolgárnak is, hogy ne telepítsenek megbízhatatlan szolgáltatásokat és alkalmazásokat az okostelefonjukra

– tette hozzá Jens Zimmermann.

Maximilian Funke-Kaiser, a német parlament liberális FDP-frakciójának digitális politikai szóvivője még ennél is tovább ment, kilátásba helyezve a TikTok kormányzati telefonokon való használatának teljes betiltását. „Tekintettel az alkalmazás által jelentett adatvédelmi és biztonsági kockázatokra, valamint az alkalmazás messzemenő hozzáférési jogaira, helyénvalónak tartom a TikTok betiltását az amerikai kormánytisztviselők munkahelyi telefonjain. Németországban is meg kell vizsgálni a megfelelő lépéseket.”

Moritz Körner, az Európai Parlament centrista törvényhozója szerint a TikTokkal kapcsolatos potenciális kockázatok sokkal nagyobbak, mint a Twitter esetében, mivel az előbbi nagyobb felhasználói bázissal rendelkezik – legalább ötször annyi felhasználója van Európában, mint a Twitternek, és a felhasználók egyharmada 13-19 éves. 

A kínai TikTok applikációnak az európai hatóságok különleges felügyelete alá kellene kerülnie

– írta e-mailben Körner, hozzátéve, hogy „az autokratikus és demokratikus rendszerek közötti harc a digitális platformokon keresztül is zajlik majd”. Szerinte „Európának fel kell ébrednie”. Svájcban a hónap elején a törvényhozók a tisztviselők telefonjainak betiltását követelték.

A tiltás politikai döntés függvénye

Eddig azonban egyetlen európai kormány vagy állami szerv sem követte az Egyesült Államokat a TikTok használatának betiltásában a tisztviselők telefonjain. A Politico kérdéseire válaszolva az Európai Bizottság szóvivője - amely korábban azt tanácsolta alkalmazottainak, hogy ne használják a Meta WhatsAppot - azt írta, hogy a TikTok használatának bármilyen korlátozása az uniós köztisztviselők számára politikai döntést igényel, és az adatvédelmi kiberbiztonsági és egyéb aggályok gondos értékelésén alapul majd.

A Politico megkereste az EU, az Egyesült Királyság és Németország kiberbiztonsági ügynökségeit, hogy megkérdezze, vannak-e vagy terveznek-e a TikTokkal kapcsolatos korlátozásokat vagy ajánlásokat. Egyik sem jelzett semmilyen konkrét korlátozást, ami nem jelenti azt, hogy ilyenek nincsenek is. Németországban például az iPhone-t használó tisztviselők nem használhatják vagy tölthetik le a TikTokot.