Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az állami cég vezére sikeresnek ítéli az elmúlt évet, a vállalat a korábbi esztendőkhöz hasonlóan nyereséggel zárt.

A Formula-1 magyar nagydíja idén a szokásosnál is különlegesebb esemény volt a Hungaroring számára, hiszen az új tulajdonos, a Liberty Media idén debütált.

Gyulay Zsolt az ausztriai nagydíjon találkozott először a vállalat képviselőivel, akiket felkészített a magyar viszonyokra. A rendezvény jól sikerült, a hangulat fergeteges volt az elnök-vezérigazgató szerint. Nagy volt a tömeg a szurkolói zónában, a tavalyi nézőszámot sikerült felülmúlni, és rekordbevétellel zártak.

Ez a rendezvény adja a cég bevételének 80-85 százalékát - mondta a Hungaroring vezetője az InfoRádiónak. A kisebb rendezvények - így a kamion-Európa-bajnokság és a WTCC-futam - is sikeresek voltak.

Bár még nem tudni, hogy mi lesz a WTCC utódja, de a jövő évi versenynaptárba betervezték a WTCR-futamot, mely szinte biztos átalakul, és nem túraautó-világbajnokságként fog tovább létezni - sorolta Gyulay.

A következő években jelentős bevételkieséssel számol a cég, ugyanis reményeik szerint jövőre megkezdődik a Hungaroring felújítása, így a magyar nagydíjon túl a pályahasznosítás megszűnik. A Formula-1 új tulajdonosának nagy tervei vannak a pályával, a találkozó után jelezték is, hogy kezdeni kell valamit a lelátókkal, mert "siralmas állapotban vannak" - mondta el az elnök-vezérigazgató.