Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Ryanair az idei nyári szezonban 25 gépesre növeli az osztrák leánycég flottáját a tavalyi 18-ról, valamint több lízingcéggel is megállapodást kötöttek, hogy a Laudamotion flottája 2020-ra 30 gépesre bővülhessen. Az osztrák low-cost cég továbbra is Airbus-üzemeltető marad - olvasható a portálon.

A szállított utasok számát tekintve a 2019 márciusában záruló üzleti évben 4 milliós, míg a második évben 6, a harmadikban pedig 7,5 milliós forgalmat tervez a cég. A tervek szerint a 2019-es téli menetrendben a Laudamotion 11 gépesre növeli bécsi bázisú flottáját, ezzel az Austrian mögött a második legnagyobb légitársaság lesz az osztrák főváros repterén.

A felvásárlás nem okozhatott nagy meglepetést, hiszen a Ryanair már tavaly nyár óta tulajdonolja az osztrák légitársaság 75 százalékát, és az ír cég 2018-ban azt is bejelentette, hogy opcióval rendelkezik a cég teljes felvásárlására. A Laudamotion még 2018. tavaszán jött létre az Air Berlin csődje után fizetésképtelenné vált Niki romjain.

A volt tulajdonos Niki Lauda Forma 1-es autóversenyző, aki az utóbbi hónapokban komoly egészségügyi problémákkal küzd.