Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A PKN Orlen, Lengyelország legnagyobb olajfinomítója 593,1 millió zloty nettó nyereségről adott számot az első negyedévre, míg egy évvel ezelőtt 1,09 milliárdos veszteséget ért el a cég. A Bloomberg elemzői 503,4 millió zloty profitra számítottak. Az eredményt elsősorban a kőolajárak növekedésének és a pénzügyi műveletekből származó nyereségnek köszönheti a cég. A vállalat vezérigazgatója csütörtökön közölte, hogy számít arra, hogy a PKN-nek a Polkomtelben, Lengyelország legnagyobb mobilszolgáltatójában lévő részesedéséért hamarosan bejelentkezik valaki, egyúttal megerősítette azokat a lapértesüléseket is, hogy az Orlen és az Orascom lengyel távközlési cég menedzsmentje korábban már folytatott tárgyalásokat e kérdésben. Az árrések segítettek az Unipetrolnak Az Unipetrol, Csehország legnagyobb finomítója nyereségről számolt be az első negyedévre vonatkozóa a finomítói és a petrolkémiai árrés növekedésének köszönhetően. A nettó profit a március 31-ével végződő negyedévben 309,1 millió korona, azaz 15,3 millió dollár volt az egy évvel ezelőtti 185,4 milliós veszteséghez képest. A bevétel 24 százalékkal 18 milliárd koronára nőtt. Wojciech Ostrowski, a cég pénzügyi vezérigazgatója közölte, remélik a jövőben is marad ez a tendencia, de mint mondta, nehéz bármit jósolni a mostani piaci volatilitás mellett. Hozzátette: nagyon nagy mértékben függnek a piaci környezettől. A finomítói árrések világszerte 60 százalékkal nőttek idén március közepéig a BP Plc adatai szerint. Az Unipetrolnál, amely a PKN Orlenhez tartozik, háromszorosára nőtt az árrés elérve a 3,98 dollárt hordónként az első negyedévben és a petrolkémiai árrés is tovább erősödött. Ugyanakkor ezek a szintek továbbra sem érik el a válság előttieket - közölte Ostrowski. A kamatok és adózás előtti eredmény (EBIT) 516,9 millió korona volt, míg egy évvel ezelőtt 127,5 milliárd koronás veszteséget ért el a cég. Az elemzők 438 koronás profitot vártak.