Újabb lényeges átalakításokat hajt végre a súlyos gondokkal küszködő finn Nokia Corp. - derül ki a Wall Street Journal cikkéből. Ezek részeként a vállalat elbocsátja tízezer alkalmazottját, ami megfejeli a tavaly bejelentett 14 ezer fős leépítést. A Nokia ezenfelül kicsit több mint egy éven belül harmadszor rontotta profitvárakozását.

A korábbi elbocsátás érintette Magyarországot is, a mostani a Bloomberg értesülése szerint Finnországban, Németországban és Kanadában keseríti meg a cég termelő bázisain és kutatóközpontjaiban dolgozó alkalmazottainak életét. A brutális lépés - kiegészítve a többi átszervezéssel - egymilliárd eurós kiadással jár, ám 2013-től már 1,6 milliárddal mérsékelheti a Nokia költségeit.

A cégvezetés indoklása szerint a mobiltelefon-piacon dúló brutális verseny erősebben hat a Nokia okostelefon-üzletágára, mint azt korábban várták. A finn nagyvállalat termékeit a piac felső végén az Apple iPhone-jai, az olcsóbb készülékek versenyében a Google Android szoftverével ellátott telefonok szorongatják.