Az IKEA igencsak lemaradt az online eladásokban versenytársaihoz képest: Lengyelországban például csak 2016 végén nyitotta meg online boltját, Magyarországon pedig idén nyár végéig tervezi ugyanezt. A cég gyorsan be akarja hozni lemaradását - derült ki a gazeta.pl cikkéből.

Az IKEA online értékesítése 30 százalékkal nőtt a tavaly augusztusban lezárult üzleti évben. A forgalom elérte az 1,4 milliárd eurót, ami halovány része az áruházlánc 43,2 milliárd eurós árbevételének. Ennek hátterében az említett lemaradás áll: még mindig vannak olyan országok, ahol nem vezették be ezt a vásárlási lehetőséget.

Lengyelországban kezdetben csak azokban a városokban lehetett online bútort venni, ahol raktárai vannak a cégnek, azonban idén május óta már további tíz városban is lehet rendelni. Nemrég a kisebb üzletekkel is elkezdtek kísérletezni, hogy növeljék a netes forgalmat.

Ugyanakkor az online értékesítési rendszer telepítése, ha abba egy cég egyedül vág bele, költséges és sokáig is tart. Ezért találta ki az IKEA, hogy nem csupán maga fogja árulni termékeit, hanem összeáll a nagy internetes áruházakkal - igaz, azt még nem választották ki, hogy melyikkel. Úgy tervezik, hogy 2018-ban kezdenek hozzá az online értékesítéshez ebben a formában.