A frankfurti repülőtéren (FRA) 24,8 millió utas fordult meg 2021-ben, 32,2 százalékkal több, mint 2020-ban. A krízis előtti év, 2019 forgalmától azonban a 2021-es még 64,8 százalékos elmaradásban volt – idézi a közleményt az MTI.

A repülőtér forgalma tavaly májusban élénkült meg a járványvédelmi utazási korlátozások feloldásával és elsősorban az európai desztinációk viszonylatában. Az év vége felé azonban a korlátozások ismételt bevezetésével a forgalom valamelyest csökkent. Az április-decemberi periódus forgalma azonban Stefan Schulte, a Fraport AG igazgatótanácsának az elnöke elmondása szerint nagyjából a háromszorosa lett az előző évinek.A fel- és leszállások száma 262 ezer volt tavaly, 23,4 százalékkal több az előző évinél, amikor 49,0 százalékos volt az éves csökkenés. A repülőgépek startolási súlya 18,9 százalékkal nőtt tavaly az előző évihez képest. 2020-ban 44,5 százalékos volt a csökkenés.

A repülőtér cargo-forgalma viszont rekordot ért el tavaly: a 2,32 millió tonnás rakomány 18,7 százalékkal haladta meg a 2020-ast, de még a 2019-est is 8,9 százalékkal. A cargo-forgalom növekedéséhez elsősorban a légi teherárú szállítás járult hozzá, a postaforgalom növekedését ellenben az utasszállító gépek korlátozott áruszállító kapacitása határolja be.

A Fraport kezelésében működő külföldi repülőterek forgalma a kínai Hszian kivételével növekedett tavaly.

A ljubljanai reptér forgalma 46,4 százalékkal 422 ezer utasra, de 75,5 százalékkal a 2019-es alatt.

A brazíliai Fortaleza és Porto Alegre repterek 8,8 milliós utasforgalma 31,2 százalékos növekedés a 2020-ashoz és 43,2 százalékos csökkenés a 2019-eshez képest.

A Fraport kezelésében lévő 14 görögországi reptér forgalma több mint száz százalékkal nőtt 17,4 millióra tavaly, de ez 42,2 százalékos elmaradás a 2019-estől.

A bulgáriai Burgas és Várna repterek forgalma 87,8 százalékkal kétmillió utasra nőtt tavaly, 60,5 százalékos elmaradással a 2019-estől.

A törökországi Antalya reptér forgalma több mint száz százalékkal nőtt 22,0 millióra, 38,2 százalékkal a válság előtti év forgalma alatt.

A szentpétervári reptéren 18,0 millió utas fordult meg 2021-ben 64,8 százalékos éves növekedéssel és 7,9 százalékkal a 2019-es alatt.

A kínai Hszian repülőterén 30,1 millió utas fordult meg tavaly, 2,9 százalékkal kevesebb mint 2020-ban és 36,1 százalékkal kevesebb mint 2019-ben.