Kilencven futárcéget vizsgált meg egy újszerű kutatásban a Stand.earth Research Group. A környezetterhelésről szóló kutatásból kiderült, hogy a világ hat legszennyezőbb futárcégének (UPS, FedEx, AmazonLogistics, DPD, eKart, DHL) a kézbesítés utolsó kilométereire jutó szén-dioxid-kibocsátása eléri a 4,5 megatonnát évente. Ez nagyjából 600 ezer háztartás éves kibocsátásnak felel meg.

Bár a kézbesítés előtti út sokszor a küldemény útjának csak a töredékét teszi ki, akár a teljes út szén-dioxid-kibocsátásának a feléért is felelős lehet. Ezeket a rövid utakat több millió kézbesítő kisteherautó, autó, motor, vagy robogó teszi meg naponta, és aránytalanul nagy mértékben szennyezik a városok levegőjét. A kutatók becslései szerint Európában az e-kereskedelem által évente kibocsátott hárommillió tonna szén-dioxid kétharmadáért a legszennyezőbb hat cég felel.

Tavaly az e-kereskedelem a kiskereskedelmi forgalom 20 százalékát tette ki világszerte, és ez az arány várhatóan három éven belül 25 százalékra nő. A tavalyi forgalom elérte a 4900 milliárd dollárt világszerte, és előrejelzések szerint a következő négy évben 50 százalékkal nőni fog – mondta Vargha Márton, a Levegő Munkacsoport közlekedési témavezetője. Úgy látja, a megrendelők tudatossága is sokat számít: akik elsétálnak a közeli csomagpontra, azoknál kisebb utat kell megtenni a furgonnal a csomagok kiszállításához. Így a parkoló- és rakodóhely keresése közbeni szén-dioxid kibocsátás is kevesebb lesz.

A Levegő Munkacsoport szerint középtávon elengedhetetlen a teljes járműpark villamosítása, ez pedig a legnagyobb kiszállítóknál már megkezdődött.