Kivált a GE HealthCare a GE-ből a cég a Nasdaq-on önállóan bejegyzett vállalatként kezdte meg a kereskedést. A GE HealthCare kiválása úgy valósult meg, hogy a GE a GE HealthCare forgalomban lévő részvényeinek legalább 80,1 százalékát arányosan elosztotta a GE részvényesei között. A GE megtartotta a GE HealthCare törzsrészvényeinek körülbelül 19,9 százalékát - közölték.

Új fejezet kezdődik a vállalat történetében, és ezzel tovább erősítjük a személyre szabott orvoslást, mondta Peter Arduini, a GE HealthCare elnök-vezérigazgatója. Egy valódi iparági átalakulás küszöbén állnak, mivel a digitális innováció átformálja a páciensek és a szolgáltatók élményeit, a pácienseknek egyre nagyobb szüksége van a célzottabb, összekapcsoltabb és hatékonyabb ellátásra.

A GE HealthCare több mint 160 országban van jelen, és világszerte körülbelül 51 ezer alkalmazottat foglalkoztat, akik munkájukkal évente több mint egymilliárd beteget támogatnak.

A vállalat éves szinten több mint egymilliárd dollárt fektet be kutatás-fejlesztésbe, és a négy üzleti szegmensében – képalkotó diagnosztika, ultrahang, betegfigyelő berendezések és molekuláris diagnosztika - telepített több mint 4 millió egészségügyi berendezése révén hozzávetőleg 18 milliárd dollár bevételt generál.

A GE HealthCare magyarországi jelenléte Európában is meghatározó, budapesti, szegedi és pátyi telephelyein kimagasló eredményeket érnek el a magasan képzett, innovatív mérnökeikkel - mondta Vámos Tamás, a GE HealthCare ügyvezető igazgatója.

A magyar kutatók, fejlesztők és klinikai szakemberek innovatív képességeit jól bizonyítja, hogy a vállalat egyik legnagyobb Data Science csapata is Magyarországon van, ők a mesterséges intelligencia és mély tanulási (Deep Learning) technológiát alkalmazva segítik a gyorsabb és hatékonyabb diagnosztikai, kezelési és betegellátási megoldások megvalósítását

- mondta Ferenczi Lehel, a GE HealthCare Adat és Analitikai Igazgatója.

Példaként említette: a Pátyon van a Regionális Szerviz és Felújítási Központ, ahol orvosi berendezések javításával, felújításával és újrahasznosítással foglalkoznak. Magyar szakemberek helyben javítják az európai régióból érkező GE HealthCare orvosi készülékek széles skáláját. A régió egészségügyi intézményeit támogató szervizmérnökök szakmai tudására épülve Budapesten működik a GE HealthCare Európai tréning központja, amely évente több száz mérnököt képez.

A vállalat globálisan arra számít, hogy megcélzott piacai a 2021-es 84 milliárd dollárról 2025-re 102 milliárd dollárra bővülnek.

 

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!