Bíróságra mehet Nagy-Britanniában a Google és az Amazon, miután a helyi hatóságok a fogyasztóvédelmi előírások megsértésével gyanúsítják a két amerikai óriást. Felmerült az is, hogy a két vállalat illetéktelen előnyhöz jutott törvénytisztelő kerekedőcégek rovására – írja a BBC.

Bevett gyakorlat az online kereskedelemben, hogy egyes termékek alá kamu ötcsillagos értékeléseket írnak, és a gyanútlan vásárló ezek alapján vesz meg egyes cikkeket. A Google és az Amazon állítása szerint szűrik ezeket a hamis értékeléseket, a brit hatóságok szerint viszont nem feltétlenül igazolható, hogy a piaci méretük miatt óriási helyzeti előnyben lévő vállalatok mindent megtettek a vásárlók védelmében.

A kérdés különösen azért fontos, mert a járványhelyzet idején bevezetett korlátozások során az egekbe szökött az online kereskedelmi forgalom.

Mindkét cég kijelentette, hogy a gyanú alaptalansága ellenére mindenben együtt fog működni a felügyeleti vizsgálókkal.

Lehet, hogy az egész ügy kimenetele mindössze egy előírt kötelezettségvállalás lesz a cégek számára, hogy többet tegyenek az ügyfélérdek védelmében, de ha kiderül, hogy megsértették a fogyasztóvédelmi jogszabályokat, akkor bíróságra is mehet az ügy.