Az ausztrál kormány olyan médiatörvényt alkotott, amely a nagy külföldi platformokat - leginkább a Facebookot és a Google-t - kötelezné arra, hogy a hirdetési bevételeikből fizessenek vissza a hírportáloknak, akiknek a tartalmaikat megosztják. A reklámpiacot most uraló két céget azért köteleznék fizetésre, mert valójában nem ők állítják elő azokat tartalmakat, amelyek mellett a reklámok megjelennek, így tehát a bevételük forrása is ez, a kormány ezért valamennyit visszautaltatna a két techóriástól a szerkesztőségeknek.

Elsőre a Facebook kelt ki a javaslat ellen még szeptemberben, egyből azzal fenyegetőzve, hogy lelövik a közösségi oldalt az országban, ha a törvény így megvalósul. Majd úgy módosították a kivonulási tervüket, hogy csak híreket nem lehet majd megosztani Ausztráliából. Most pedig a Google helyi képviselője tett hasonló kijelentést, amikor pénteken meghallgatták a canberrai törvényhozásban - derül ki a CNN cikkéből.

Mel Silva, a Google ausztráliai ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a jogszabálytervezet szerintük "továbbra sem működőképes", és felborítaná azt a rendszert, ahogyan felhasználók milliói keresnek online tartalmakat. "Ha a médiatörvény ezen verziója törvényessé válna, akkor nem lenne más választásunk, mint leállítani a Google Keresési szolgáltatását Ausztráliában" - mondta a törvényhozóknak. "Ez nem csak nekünk, hanem az ausztrál embereknek, a média sokszínűségének és a Google-ben jelenlévő kisvállalkozásoknak is rossz lenne" - érvelt Silva, aki szerint a javaslat legnagyobb hibája az, hogy pusztán a linkek elhelyezéséért is fizetniük kellene, vagy azért mert valamit megjelenítenek a hírfolyamukban, a keresési eredmények között.

"Az ausztrál felhasználóknak kínált ingyenes szolgáltatás és az üzleti modellünk arra épül, hogy szabadon kapcsoljunk össze weboldalakat" - mondta a helyi ügyvezető igazgató, aki szerint azzal a kisvállalkozások és a tartalomelőállítók is jól járnak, hogy keresésekre linkelve vannak a híreik, vagy a címük stb.

A Google és a Facebook évek óta küzd a kiadókkal, hogyan jelenítik meg tartalmukat az algoritmusaikkal, a médiavállalatok szerint a technológiai óriásoknak fizetniük kellene nekik ezért. A két technológiai cég kritikusai rámutatnak, hogy mivel ők uralják az online hirdetési piacokat, ez a médiapiaci szereplőket kényszerhelyzetbe hozza, sokkal kisebb piacon kell érvényesülniük.

Az új jogszabály lehetővé tenné bizonyos médiumok számára, hogy akár egyénileg, akár együttesen alkudozzanak a Facebookkal és a Google-lal, ha pedig nem tudnak megállapodást kötni három hónap alatt, akkor választottbírósági eljárást indítsanak.

Scott Morrison ausztrál miniszterelnök azt mondta, hogy ők Ausztrália érdekeit nézik és nem reagálnak a fenyegetésekre.