Több nagy technológiai cég azt szorgalmazza az Európai Bizottságnál, hogy gondolja újra mostani terveit, amelyek értelmében a szolgáltatók büntetőjogi felelősséggel tartoznának minden, a felületeiken megjelent tartalomért - írja a Financial Times.

Az Európai Unió döntéshozó testülete jelenleg is dolgozók a digitális szolgáltatásokat szabályozó rendeletén, ebbe igyekszik a beleszólni lobbiszervezet, ami olyan márkákat képvisel, mint a Google, a Facebook, vagy a Twitter.

Egy ideje napirenden van, hogy szigorúbban számonkérjék az egyes cégeket és vezetőiket, amennyiben meg nem engedett tartalmak jelennek meg oldalikon. Jelenleg csak a terrorizmussal kapcsolatos közlésekre vonatkozik kifejezett tiltás.

A cégek érvelése szerint ha általános felelősségre vonást léptetnének életbe, akkor a büntetéstől való félelmek miatt nagyon komoly előzetes öncenzúrát vezetnének be a szolgáltatók, ami összességében káros lenne minden érintettnek.

Ezzel együtt hajlandóak lennének új felügyeleti rendnek alávetni magukat, hogy a mostaninál hatékonyabban korlátozzák például a gyűlöletbeszéddel vagy gyerekbántalmazással foglalkozó tartalmakat. Ehhez azonban szeretnének egységes szabályozást, amihez egy felügyeleti szerv létrehozását sürgetik.

Az Európai Bizottság már évek óta igyekszik rendezni az internetes szolgáltatók tartalmi szolgáltatását, azonban mindeddig a terület szerteágazósága és a súlyos érdekütközések miatt nem született végleges megoldás.