A horvát Pliva gyógyszergyár 326 millió dolláros árbevétellel zárta a múlt év utolsó negyedét, ami 4,1 százalékos növekedés éves szinten, míg az egész évre elkönyvelt 1,13 milliárd dolláros bevétel 4,9 százalékos javulást jelent. Ezen belül az értékesítés 7 százalékkal, 918 millió dollárra emelkedett. A társaság az amerikai piacon 6 százalékos piavesztést volt kénytelen elkönyvelni, míg a nyugat-európai piacokon 25 százalékkal nőttek az eladások. A nettó nyereség 12 százalékkal, 129,3 millió dollárra csökkent, a részvényenkénti, 44,7 kunás profit pedig 20 százalékos apadást takar. A menedzsment utóbbiból 12 kuna osztalék kifizetését javasolja. A gyenge eredmény nem érhette meglepetésként a piacot, hiszen a cég decemberben profitriadót fújt. Akkor a társaság azt közölte, hogy várakozásai szerint az amerikai és a kulcsfontosságú európai piacokon fokozódik a generikus készítmények árára nehezedő nyomás. Ez és a társaság számára kedvezőtlen árfolyamváltozások húzzák le az árbevételt, míg a profitot emellett a cég új inkontinencia-gyógyszerének eddig 20 millió dollárra rúgó, s összesen 35 milliósra taksált bevezetési költségei is megcsapolták. A Pliva egyébként már a harmadik negyedéves gyorsjelentésével is csalódást okozott, de akkor még fenntartotta korábbi éves prognózisát.