A szakértők kisebb profitra, 232 millió euróra számítottak. A Ryanair a nyereség zsugorodását elsősorban a jegyárak csökkenésével indokolta.

A légitársaság közlése szerint a jegyárak a június végéig tartó három hónapban 6 százalékkal csökkentek éves összevetésben és a cég hasonló nagyságú árcsökkenésre számít a nyár végéig.

A Ryanair 41,9 millió utast szállította a június végével záródott három hónapban, 11 százalékkal többet az egy évvel korábbinál.

Hétfőn a Ryanair megerősítette a jövő év március végéig tartó folyó pénzügyi évre vonatkozó 750-950 millió eurós nyereségvárakozását.