Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Magyar Nemzetnek azt is elmondta az MTI szerint, hogy a Panorama várhatóan 60-70 millió forintnyi kártérítést fizet a katasztrófában meghalt munkavállalói, a kapitány és a matróz családjainak.

A nyomozásban a kapitány családjának sértetti képviselőjeként részt vevő ügyvéd, Gulyás Krisztián a minap közölte: peren kívüli megegyezést javasoltak a Panorama vezetésének 35 millió forint nem vagyoni kártérítésről. Sógor Zsolt ügyvéd a matróz családja esetében is hasonló kártérítést valószínűsít, amit szintén áthárítanak a Sigyn üzemeltetőjére.

A Panorama Deck Kft. kárigénye azonban ennél nagyságrendekkel nagyobb, mintegy 1,5-2 milliárd forint a Viking River Cruiseszel szemben. "Az elsüllyesztett Hableány értéke százmillió forint. Ugyanakkor a cég a 22 éve épített brandjét veszítette el a baleset miatt. A forgalmuk minimum 40 százalékkal visszaesett a tragédia óta, a 13 hajójukból öt-hat hajót is ki kellett állítani a forgalomból, mert az utazási irodák június óta egyszerűen nem szerződnek száz fő alatti hajóra. Tavaly még szép nyereségük volt, az idén ennek az összegnek minimum a dupláját könyvelhetik el veszteségként, de ennél magasabb is lehet a káruk" - fejtette ki Sógor Zsolt.

A Viking River Cruises biztosítóinak képviselőivel még ebben a hónapban egyeztetést kezdenek a peren kívüli megegyezés lehetőségéről.

A tragédia miatt Jurij Csaplinszkijt, a Sigyn letartóztatott kapitányát vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetésével és 35 rendbeli cserbenhagyással gyanúsítják. Az igazságügyi hírközlési szakértő időközben helyreállította okostelefonjának, illetve laptopjának memóriájából a katasztrófa után törölt adatokat. Egyebek mellett azt írta a fiának a Hableányról, hogy "nem láttam" - ez Sógor Zsolt szerint beismerő vallomással ér fel - írja a Magyar Nemzet szombati száma.