Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Nokia stratégiája, miszerint a fejlődő piacokra fókuszál, azt eredményezte, hogy a világ legnagyobb mobilgyártójává nőtte ki magát. Az elmúlt három évben azonban az ázsiai gyártók is megjelentek olcsó készülékeikkel a piacokon, illetve megjelentek az okostelefonok, ahol az erős versenyben lemaradt a társaság, úgy folyamatosan veszített piaci részesedéséből. 2011 harmadik negyedévére az okostelefonok piacán 17 százalékra hanyatlott a Symbian piaci részesedése.

A bevételek szintjén a várakozásoknak megfelelő számot közölt a Nokia gyorsjelentésében, a működési eredmény szintjén és az egy részvényre jutó eredmény tekintetében azonban felülteljesítette a várakozásokat. 954 millió eurós veszteségről számolt be a működési eredmény szintjén, az egyszeri tételek hatásait kiszűrve azonban 478 millió eurós profitot ért el, ami meghaladta az elemzői várakozásokat.

Még nem mennek az okostelefonok

Az eredményesség (bár a vártnál jobban alakult) hatalmasat zuhant az előző év azonos negyedévéhez viszonyítva, miután az októberben piacra dobott új okostelefonok, a Windows Phone operációs rendszerrel ellátott Lumia-sorozat egyelőre nem tudja kompenzálni a régebbi készülékek értékesítéseinek zuhanását. A társaság egymillió darabot értékesített január végéig a sorozat készülékeiből és összesen 20 millió okostelefont adott el. Az Ovum kutatócég elemzője szerint ez valamivel jobb, mint amire néhányan számítottak, viszont az Apple-nek és a Google-nek még nincs oka aggodalomra - írta a Reuters. Összehasonlításképpen az Apple 37 millió iPhone-t értékesített a negyedik negyedévben.

A Nokia 30 százalékkal kevesebb okostelefont adott el a negyedik negyedévben, mint az előző év azonos időszakában, miközben az átlagos értékesítési áruk tizedével csökkent. A hagyományos mobilkészülékek eladásai stagnáltak, viszont eladási áruk 26 százalékkal esett vissza. Ennek eredményeként pedig a bevétel több mint 20 százalékkal csökkent, a működési eredmény pedig kevesebb, mint a felére esett, ha az egyszeri tételekkel nem számolunk.

Bíznak a felfutásban

A cég a Microsofttal kötött szövetségtől várja a fordulatot. Kérdés, hogy az erős versenyben hogy tud majd helytállni a Microsoft mobil operációs rendszerével működő készülék, illetve hogy be tudja-e majd hozni lemaradását. Túl későn lépett a mobilpiacon és elemzői vélemények szerint, bár alapvetően nincs baj a Lumia-készülékekkel, a vásárlók mégsem "harapnak rá". A cég azzal védekezett, hogy nem is számítottak arra, hogy a sorozat első tagjai hozzák meg a fordulatot. A Lumia-készülékekből egymilliót adott el a cég - összehasonlításképpen globális szinten negyedévente 100 millió darab körül alakultak 2011-ben az okostelefonok értékesítései.

A Nokia vezérigazgatója, Stepen Elop kiemelte, hogy a társaság visszatért a Lumia-készülékekkel az észak-amerikai piacra, ahonnan évekkel ezelőtt szinte teljes mértékben kivonult. 2012 első félévében Kína és Latin-Amerika felé is nyitnak a Windows Phone operációs rendszerrel működő telefonokkal.

A részvényeseknek tetszenek a számok

A gyorsjelentés közzétételét követően rángatták a részvények árfolyamát, mostanra azonban úgy tűnik, hogy irányt talált az árfolyam, hat százalékos pluszban jár.