Annak ellenére, hogy az emberek még mindig folyamatosan cserélni, "frissíteni" akarják mobiljaikat, egyes piacokon már a helyettesítő eladások lassulását lehetett érzékelni. Mivel már van bennük tv, zene, csengőhang, kamera, egyszóval minden, amit el lehet várni egy mobiltól, az emberek már nem akarnak újítani. Európában és Amerikában lelassulhat a piac, a vásárlók kivárják, hogy milyen újdonság jön a mobiltechnológiában. Ez azt jelenti, hogy a mobilgyártóknak nagyon meg kell majd gondolniuk, hogy mit kínálnak az új modelljeikkel, úgy kell alakítani ugyanis az extrákat, hogy a vevő rákényszerüljön a régi lecserélésére. A harmadik generációs mobilok, melyek nagy mennyiségű adatátvitelre képesek, erre ösztönözhetik az embereket, de nem tudni, melyen gyorsan fognak befutni ezek a modellek. Az emberek többségének ugyanis nem igazán fontos a telefon adatátviteli sebessége. Ugyanez van a kamerákkal is: a két vagy három megapixeles kamerák sem fogják fűteni a vásárlókat - még ezek is messze vannak attól, hogy felvegyék a versenyt a "normál" digitális kamerákkal, melyeken ráadásul vaku és zoom is van (hogy csak a legfontosabbakat említsük). Ezek fényében tehát a leginkább előtérbe kerülő paraméterek a dizájn, az esztétikum és a zenei szolgáltatás lehetnek. A Motorola Razr V3 modellje is leginkább a dizájnra erősített rá - ehhez hasonlóan cselekedhetnek a mobilgyártók 2005-ben. Ez nem egy női dolog - mondta Carolina Milanesi mobiltechnológia-elemző BBC News-nak. Véleménye szerint az önkifejezés egyik formája lesz az, ha az ember ilyen szerkentyűvel rendelkezik - nem csak az lesz a fontos, hogy milyen funkciókat képes ellátni a telefon, hanem hogy összeillik tulajdonosa személyiségével, elmond valamit róla. (Ahogyan ezt egy rendes fogyasztói társadalom marketingesei általában hangsúlyozni szokták, bármilyen menőnek gondolt termékről is legyen szó - a szerk.) Ráadásul Nyugat Európa mindig is vevő volt a menő dizájnra. A zene is ugyanilyen szerepet játszhat majd a mobileladásokban. A szélessávú zeneletöltés piaca csak 20 millió dollárt tett ki 2004-ben, 2009-re azonban egyes elemzők szerint 1,8 milliárdra nő. A Sony Ericsson most hozta forgalomba a W800-as mobiltelefonját, melyben két megapixeles kamera és 30 óra játékidős digitális zenelejátszó van. Tavaly júliusban pedig a Motorola és az Apple mutatta be az iTunes lejátszó egy olyan változatát, amely kompatibilis a Motorola telefonokkal. A legnagyobb kihívás ezen a téren a tárolási kapacitás és az akkumulátor teljesítőképessége közötti egyensúlyozás lesz, ha a telefonok fel akarják venni a versenyt a digitális zenelejátszókkal.