Némi tesztelés után több Hooters-étteremben is elrendelték, hogy a személyzet az eddig szintén munkaruhaként viselt rövidnadrág helyett egy bugyinak megfelelő alsóban dolgozzon. A Hooters pincérnői azonban a TikTok közösségi felületen azonnal jelezték, hogy nem hajlandók ezt megtenni. 

Ennek végül akkora visszhangja lett, hogy a vállalat vezérigazgatója végül eleget tett a kéréseknek, és a jövőben is megengedik, hogy a jól bevált rövidnadrágjukban dolgozzanak - írja az Index a Business Insider alapján. 

Az 1983-ban alapított amerikai vállalat rengeteg kritikát kapott már koncepciója miatt, amelynek lényege, hogy "pőrén öltözött" személyzet szolgálja ki a vendégeket. A Hooters egyébként már a létrejötte óta egyéni elvárásokat támaszt az alkalmazottak felé, az egyenruhán kívül vannak szabályok a sminkre és hajviseletre is. 

Akadtak is bőven, akik perre mentek a céggel. 2013-ban egy alkalmazottnak 250 000 dollárt ítélt a bíróság egy faji megkülönböztetésről szóló perben. A vádirat szerint az afroamerikai pincérnőnek megtiltották, hogy szőke tincseket festessen a hajába. A cég állítólag azzal védekezett, hogy nincs náluk faji megkülönböztetés. 2019-ben pedig súlydiszkrimináció miatt perelte a Hooterst egy nő, akit azért nem vettek fel dolgozni egy éttermükbe, mert közel 60 kg-os testalkata nem felelt meg az esztétikai követelményeknek.

Ma a vállalat több mint 420 telephelyen, 42 államban és 29 országban működteti franchise-okat, amelyek a Hooters of America, LLC tulajdonában vannak. Az étteremlánc magyarországi üzlethelyiségét a fővárosi Liszt Ferenc téren nyitotta meg 2012-ben, de azóta az 2017-ben végleg bezárt.