Egy 2008 óta betegszabadságon lévő brit informatikai dolgozó beperelte az IBM-et, amiért az nem adott neki fizetésemelést a távolléte idejére – számolt be róla a The Telegraph.

A kirendelt munkaügyi bíró azonban elutasította az ügyet, mondván, hogy az állítások nem minősülnek fogyatékossággal kapcsolatos megkülönböztetésnek, ráadásul a munkavállaló kedvező bánásmódban részesült – derül ki az ítéletből.

Az 50 éves Ian Clifford 2008 szeptemberében mentális egészségi okok miatt ment betegszabadságra, 2013-ban pedig még mindig nem dolgozott, mivel negyedik stádiumú leukémiát diagnosztizáltak nála – ekkor azonban panaszt emelt, amely szerint nem kapott fizetésemelést vagy szabadságpénzt az öt év alatt.

A terv szerint 65 éves koráig évente közel 24 millió forintnak megfelelő összeget kapna.

De ez az összeg neki nem elég, tavaly februárban ugyanis a 2013-as panaszához hasonló, fogyatékossággal kapcsolatos diszkrimináció miatti követelést adott be az IBM-el szemben a munkaügyi bírósághoz.

Azt állítja, hogy kedvezőtlen bánásmódban részesült, mert 2013-as csatlakozása óta nem kapott fizetésemelést.

A terv lényege az volt, hogy biztonságot nyújtson a munkaképtelen dolgozóknak

– mondta Clifford, aki szerint ez nem valósult meg.

A The Telegraph információi szerint az alkalmazott 2,5 százalékos fizetésemelést kért – ez körülbelül 600 ezer forintos plusz bevételt jelentett volna neki.

Paul Housego munkaügyi bíró elutasította az ügyet, és az ítéletben azt mondta: „Nem történt fogyatékossági diszkrimináció, sőt a terv még bőkezűbb vele, mint azokkal, akik valójában dolgoznak”.

Ian Clifford
Kép: The Telegraph

Clifford a lap kérdésére elmondta, hogy nem azért indított jogi eljárást, mert kapzsi, egyszerűen csak azért, hogy anyagi biztonságot tudjon nyújtani a családjának és az egyetemen tanuló fiának.

A jelzáloghiteled nem csökken azért, mert beteg vagy

– húzta alá.

A férfi azóta már fellebbezett az ítélet ellen.

Annyi azonban biztos, hogy Clifford jobban járt, mint az a Twitter alkalmazott, akit úgy rúgtak ki, hogy nem is tudott róla.