Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Bár az álláskeresők többsége úgy ül be egy állásinterjúra, hogy az első fizetésajánlatot el fogja fogadni, a cégvezetők, a hr-esek általában fel vannak készülve valamiféle alkudozásra. "A legtöbb foglalkoztató úgy véli, hogy először ajánl egy alacsony számot és megvárja, hogy a jelentkező milyen ellenjavaslatot fog tenni, mi lenne az az összeg, amivel elégedett lenne" - mondta a CNBC-nek David Fletcher, az American University's School of International Service karrierfejlesztésért felelős vezetője.

Ugyanakkor a felmérések szerint a dolgozók többsége ezt az Egyesült Államokban nem teszi meg és élünk a feltételezéssel, hogy itthon sem. Az amerikai felmérések szerint 10-ből 6 álláskereső egyből elfogadja az első ajánlatot. A nőknél még rosszabb a helyzet, ott 68 százalék nem mert ellenajánlatot tenni.

Az emberek többsége tehát fél ilyen helyzetben alkudozni, pedig annál kevés kedvezőbb szituáció van, ha a cég valóban akar minket, mint munkaerőt. És ha ezt a lehetőséget nem használjuk ki, ki tudja, hogy mikor lesz megint ilyen alkalmunk. Ráadásul lehet, hogy most csak néhány ezer forintot sikerül havonta szereznünk, de ha a későbbiekben esetleg felmerül egy fizetésemelés lehetősége, akkor már magasabb pozícióból tornázhatjuk fel a fizetésünket, így évek alatt igen komoly összegtől is eleshetünk, ha elfogadjuk az első elénk tárt ajánlatot.

Íme, néhány tipp:

  • Ne legyünk irreálisak: bár valószínű, hogy az első ajánlathoz képest van valamennyi mozgásterünk, arra mindenképpen figyeljünk, hogy az ellenjavaslatunk reális legyen a betöltendő pozíciónkhoz és képzettségünkhöz is. Fletcher azt ajánlja az ilyen esetekre, hogy az ajánlott és a kért összeg között legfeljebb 10 százalékos különbség legyen.
  • Ne legyünk hajthatatlanok: mindkét oldal akkor lesz elégedett, ha fel tud mutatni valamilyen eredményt, így ne utasítsuk vissza egyből azt, ha leendő munkaadónk a két összeg közötti középutat ajánlja.
  • Ne e-mailen: amíg az e-levelezés jó arra, hogy a kollégáknak küldjünk üzeneteket, a fejvadászokkal és hr-esekkel semmiképpen sem érdemes ezen a formán keresztül tartani a kapcsolatot. Gyakori ugyanis a félreértés, ráadásul a pozíciónkat sem tudjuk annyira védeni, mintha személyesen tárgyalnánk.
  • Nem személyes ügy: egy új munkatárs felvétele mindig üzleti döntés. A munkaadó pedig abban érdekelt, hogy a lehető legjobb embert vegye fel anélkül, hogy bankot kellene robbantania. Éppen ezért érdemes az ő lehetőségeit is mérlegelni, mielőtt ellenajánlatot teszünk.
  • Nem csak a fizetésről szól: érdemes B-tervvel is készülni. Amennyiben például pénzt nem tudunk többet kérni, úgy keressünk más megoldást. Ilyen lehet az extra mennyiségű szabadság, vagy akár a tanulmányaink támogatása.
  • Ne idegesítsünk fel senkit: a nap végén ugyanis lehet, hogy éppen azzal kell majd együtt dolgoznunk, akit az állásinterjún kihoztunk a sodrából.