Erőteljes 37,4 milliárd eurós IKEA kiskereskedelmi forgalmat jelentett be a 2021-es üzleti évre vonatkozóan az Ingka Csoport. Ez 6,3 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest, amikor 35,2 milliárd eurós pénzügyi évet zártak.

A járvány korlátozásokkal és bezárásokkal nehezítette az amúgy is gyorsan változó kiskereskedelmi környezetet, ami miatt a vállalat még inkább sürgette a digitális átalakulást. Az áruházak átszervezése, hogy teljesítési egységként is működjenek, a weblap megújítása, továbbá az alkalmazásuk bevezetése az online részesedés 18 százalékról 30 százalékra történő növekedéséhez vezetett - írják közleményükben.

„Az elmúlt pénzügyi évben példátlan fennakadásokkal kellett szembenéznünk a kiskereskedelmi üzletágunkban – a járvány okozta lezárás miatt áruházaink közel 5 hétig zárva voltak. A fennálló járványhelyzet komoly kihívásokat támasztott a rendelések teljesítésével szemben is, amit mi lehetőségnek tekintettük, hogy fellendítsük az e-kereskedelmi megoldásainkat – ez eredményezte az árbevételünk közel 20 százalékos online részesedését - mondta – mondta Jesper Brodin, az Ingka Csoport vezérigazgatója.

Összességében sikerült növekednünk: előzetes pénzügyi eredményeink majdnem 12 százalékos növekedést mutatnak az elmúlt pénzügyi évhez képest. A három új Átvételi pontnak köszönhetően jelentősen megerősítettük a jelenlétünket a Budapesten kívüli országrészekben, és további befektetéseket eszközölünk a vásárlói élményt javító digitális és fenntarthatósági projektekbe. 

– mondja David McCabe, az Ikea regionális ügyvezetője és fenntarthatósági vezetője.

A vállalat megnyitotta első áruházát Szlovéniában és további 25 új helyszínt hozott létre, beleértve az úttörőnek számító zöld városi áruházakat Bécsben és Tokióban. Az áruházak intelligens megoldásokkal történő frissítése és a kiszolgálás javítása gyorsabb termékbeszerzéshez vezetett, miközben sok piacon a vásárlók már az alkalmazás segítségével szkennelhetik be az általuk kiválasztott termékeket, és gyorsabban fizethetnek a pénztárnál.

Az Ingka Csoport célja, hogy 2030-ra éghajlatpozitívvá váljon, és további 4 milliárd eurót fektet be a megújuló energiával kapcsolatos projektekbe, hogy tovább csökkentse klímalábnyomát, és hozzájáruljon ahhoz, hogy a globális hőmérséklet-emelkedés ne legyen magasabb 1,5 °C-nál.