A Sberbank részesedésének értékesítése a horvát Fortenova vállalatban október 31-én minden nemzetközi szabálynak megfelelően, jogsértés nélkül lezárult, a vevő egy befektető az Egyesült Arab Emírségekből - közölte csütörtökön az orosz Sberbank.

Az értékpapírok eladása utáni teljes összeget október 31-én megkapták, így a Sberbank már nem a Fortenova részvényese, és semmilyen módon nem kapcsolódik hozzá. A tulajdonosváltásról szóló értesítést a törvénynek megfelelően megküldték a Fortenovának - írta az MTI híre szerint az orosz cég közleménylében.

Magyar vevő szállt volna be az európai kiskereskedelembe

A Fortenova még áprilisban jelentette be, hogy az orosz Sberbank az ukrajnai háborúra válaszul bevezetett nyugati gazdasági szankciók miatt eladta 43 százalékos részesedését az 50 ezer munkavállalót foglalkoztató horvát Fortenova vállalatban a magyar Jellinek Dániel többségi tulajdonában lévő Indotek Csoportnak, de az akvizíciót még jóvá kell hagynia az illetékes szabályozó hatóságoknak.

Később a horvát nyugdíjalapok is tárgyaltak a Sberbank részesedésének kivásárlásáról.

Frano Matusic külügyi államtitkár csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: az eddigi befektetők a horvát hatóságok jóváhagyását kérték. Az egyik ilyen kérés az Indotek Csoport részéről érkezett, amelyet feldolgoztak és további kiegészítéseket kértek, a másik megkeresés pedig a horvát nyugdíjalapoktól jött.

"Mi minden engedélyt időben kiadtunk ahhoz, hogy a tranzakció megtörténhessen, de az egyik nyugdíjbiztosító, az AZ nem járult hozzá az ügylethez" - hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve, hogy az uniós szabályok szerint mivel a tranzakció nem történt meg, október 31-ével az engedélyek hatályukat vesztették.

A horvát kormány sem tudja ki a dubaji vevő

Horvátország mindenesetre semmilyen módon nem vett részt a mostani tranzakcióban - mondta Frano Matusic. Bekérnek minden információt, hogy kiderüljön, a felek megsértették-e a szankciókat, bár hozzátette, azok nem vonatkoznak az Egyesült Arab Emírségekre.

Ki a vevő?

A vevő a dubaji Saif Alketbi a horvát Vecernji list lap információi szerint, a cikkben megemlítik, hogy az arab befektetőről nem sokat lehet tudni, egy tanácsadócég elnöke, így az is elképzelhető, hogy "stróman".

Andrej Plenkovic horvát kormányfő, aki jelenleg hivatalos látogatáson tartózkodik Németországban, horvát újságíróknak úgy nyilatkozott: "arról, ami most történt, a Sberbank senkit nem értesített". Először meg kell vizsgálni, valódi befektetőről van-e szó és jogszerű-e a tranzakció, majd utána döntenek. Számunkra az a legfontosabb, hogy a cég normálisan működjön - mondta a horvát kormányfő.

Hitelezőként jutott tulajdonrészhez a Sberbank

Az ukrajnai háború miatt az Európai Unió gazdasági szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben, amelyek így érintették Horvátország legnagyobb vállalatát is, amelyben a Sberbank 43 százalékos részesedéssel rendelkezett.

Az orosz pénzintézet a csődközelbe jutott Agrokor hitelezőjeként szerzett részesedést a két évig tartó rendkívüli eljárás után jogutódként megalakult Fortenova Csoportban, Délkelet-Európa legnagyobb élelmiszerkereskedő- és termelő vállalatában.

A Fortenova három alaptevékenysége a kis- és nagykereskedelem, az élelmiszeripar és mezőgazdaság. Több mint 30 millió fogyasztót szolgál ki nyolc délkelet-európai piacon. A cégcsoportba tartozik a horvát Konzum kiskereskedelmi üzletlánc is - írta az MTI.