Világszerte tízből nyolc fogyasztó aggódik a jelenlegi pénzügyi helyzete miatt, sőt az EY nemzetközi felmérésében résztvevők harmada attól tart, hogy a mindennapi betevőn kívül hamarosan már nem lesz pénze másra.

A megkérdezettek közel fele úgy csökkenti a költségeit, hogy a bevált, márkás termékek helyett olcsóbbat választ, kevesebbet költ kikapcsolódásra (42 százalék) és a házhoz szállításra (35 százalék).

Magyarországon is egyre többen kezdtek spórolásba, hogy átvészeljék a szárnyaló infláció okozta pénzügyi nehézségeket. E környezetben kell a cégeknek tovább erősíteniük a vevőik bizalmát, amire csak a legfelkészültebbek lehetnek képesek - mondta László Roland, az EY üzleti tanácsadással foglalkozó területének vezetője.

A tudatos fogyasztás erősödését mutatja, hogy a vevők döntő többsége figyel arra, hogy ne pazaroljon élelmiszert (87 százalék) és energiát (85  százalék), minden harmadik (36 százalék) válaszadó pedig gyakrabban vásárolna használt árucikkeket.

Az emberek csaknem kétharmada (64 százalék) már nem érzi úgy, hogy lépést kellene tartania a divattrendekkel, és még többen vannak azok (69 százalék), akik próbálnák megjavítani a tárgyaikat, ahelyett, hogy simán lecserélnék azokat.

A negyedévente megjelenő Future Consumer Index tizedik kiadása május 18. és június 7. között készült 18 ezer fogyasztó részvételével.