A Wal-Mart Stores Inc. japán láncolata, a 393 üzlettel rendelkező Seiyu Ltd. keddi közleménye szerint immár hatodik éve csak veszteséget termel. A cég ennek ellenére sem kívánja feladni az 1 milliárd dolláros befektetéssel szerzett állásait az ázsiai szigetországban, nem úgy, ahogy tavaly Dél-Koreában, vagy idén Németországban tette azt. A Seiyu a várakozások szerint 5,9 milliárd jenes veszteséget könyvelhet majd el 2007-re, jóval magasabbat a szakértők által előre jelzett 3,1 milliárd jennél, annak ellenére, hogy a cég 800 millió jen nyereséggel számolt még az év elején. A ruha és háztartási-gép eladások visszaesését okolja a cégvezetés az első félévre elkönyvelt 6,9 milliárd jenes veszteség miatt. A Seiyu eladásai 1,4 százalékkal, 461,6 milliárd jenre estek vissza az előző év azonos időszakához képest. A világ második legnagyobb kiskereskedelmi piacának számító Japánban úgy tűnik, nem válnak be az amerikai kereskedelmi stratégiák. Bár az újragondolt stratégiával üzemelő cégek némelyike nyereséges lett az első félévben, a ruházati és háztartási cikkek iránti alacsony kereslet negatívba fordította a mutatókat. A Wal-Mart Stores Inc. kedden nyilvánosságra hozott negyedéves összesített mutatói alapján azonban az anyacégnél sincs minden rendben. Az előrejelzéseknél alacsonyabb, részvényenként 72 dollárcentes, összesen 3,1 milliárd dolláros nyereséget könyvelt el az első negyedben. A cég további 2,08 milliárd dollárt, részvényenként 50 centet tett a kasszába azzal, hogy felszámolta németországi üzleteit. A cég vezetősége a világszerte tapasztalható gazdasági nyomást okolják a kiesésért, ami ellen az iskolaév kezdete előtti árleszállítással próbálnak küzdeni.