Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az eredménykimutatás szerint az árbevétel 24 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest és 421,2 millió eurót tett ki, a kiegészítő árbevétel 21,3 százalékkal 181,1 millió euróra emelkedett. A kiadások főként a kerozin 33 százalékos drágulása miatt 25,4 százalékkal 408 millió euróra nőttek.

Az üzemi eredmény így 14,6 millió euró volt a negyedév végén, 5,6 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel korábban, az adózott eredmény pedig 14 millió euró volt, 3,6 százalékkal több, mint 2016 harmadik negyedévében.

A Wizz Air a harmadik negyedévben 7,1 millió utast szállított, 24,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, a járatok kihasználtsága pedig 1,4 százalékponttal 89,4 százalékra javult.

Előrejelzésében a Wizz Air a korábbi 23-ról 25 százalékra emelte az utasforgalom bővülésére vonatkozó várakozását, ugyanakkor a főbb pénzügyi mutatókban nem változtatott kilátásain. Az időszak végén a Wizz Air 88 Airbus A320-as és A321-esből álló flottát üzemeltetett, 28 bázisáról 44 ország 145 célállomását kötötte össze több mint 550 útvonalon.

A cég januárban jelentette be, hogy megnyitja Bécsben legújabb bázisát, így hálózata Ausztriával 44 országra bővül.

A fotó forrása: Stocksnap.