A dán Carlsberg második negyedéves nettó nyeresége 1,94 milliárd koronára (375 millió euróra) emelkedett az egy évvel korábbi 1,42 milliárdról, a növekmény 36,6 százalék - írja a Bloomberg. Az eredmény jelentősen felülmúlta az elemzők előzetes, 1,6 milliárd koronás várakozását. Az árbevétel minimálisan változott az előző év első negyedéhez képest, 17,6 milliárd koronát tett ki, ami viszont némileg alacsonyabb a 18 milliárdos várakozásnál. Az EBIT 16 százalékkal 3,66 milliárd koronára emelkedett, magasabbra az előzetes 3,11 milliárdos várakozásnál. Kilátásait Oroszország tekintetében módosította a gyártó, a korábbi 2 százalékos éves szintű forgalomcsökkenés helyett 5 és 6 százalék közötti visszaesést prognosztizálva, annak ellenére, hogy az országban továbbra is növekszik piaci részesedése. A nettó bevétel 9 százalékkal emelkedett az első félévben az egy évvel korábbihoz képest, 29,4 milliárd koronát tettek ki. A Carlsberg a legtöbb ázsiai és kelet-európai piacon növelni tudta piaci részesedését, kifejezetten erős növekedést tapasztaltak Oroszországban, de Észak- és Nyugat-Európában is megtartotta pozícióit a társaság. Az eladott sör mennyisége 15 százalékkal, 56,9 millió hektoliterre nőt az egy évvel korábbi 49,6 millióról - a saját márkák forgalma 5 százalékkal esett vissza, azonban az érdekeltségi körbe tartozó gyártóké 20 százalékkal emelkedett. Az ázsiai piacon a saját márkák egyszámjegyű növekedést, míg Európában csökkenést szenvedtek el.