A legutóbb 2007 második negyedévében ért el a mostaninál nagyobb nyereséget az amerikai bankszektor, 6,6 milliárd dollárral haladja meg a most közzétett 35,3 milliárd dolláros eredmény az egy évvel korábbit. A hitel- és lízingállomány azonban 56 milliárd dollárral csökkent a negyedév során, ami az előző három negyedév folyamatos növekedéséhez képest "csalódást keltett" Martin Gruenberg, az FDIC elnöke szerint.

A bankok bevétele 2011 eleje óta most nőtt második alkalommal, az egy évvel korábbihoz képest a nettó működési bevételekben 5 milliárd dolláros emelkedés volt tapasztalható. Az eredmény növekedéséhez ezúttal is nagyban hozzájárult az alacsonyabb hitelezési céltartalék-képzés. Ugyancsak javulás figyelhető meg a "problémás bankok" számát illetően, hisz 2012 első negyedévében 813-ról 772-re csökkent ezek száma. Összesített eszközállományuk a korábbi 319 milliárd dollárral szemben 292 milliárd dollár, vagyis döntően egymilliárd dollár alatti mérlegfőösszeggel rendelkező bankokról van szó.

A helyet javulását jelzi a bankcsődök számának csökkenése is. 2007-ben még csak 3, 2008-ban 25, 2009-ben 140, 2010-ben 157, 2011-ben 92 bankcsőd történt Amerikában, idén pedig 24 ilyen eset történt eddig az USA-ban. A bankok nagy része viszonylag kicsi (1 milliárd dollár alatti) eszközállománnyal rendelkezik, ennek minősége általában a kereskedelmi ingatlanhitelek bedőlése miatt romlik meg, a fizetésképtelenség szélére vagy egyenesen csődbe sodorva a bankot. Áprilisban az FDIC elnöke úgy nyilatkozott, várakozásaik szerint idén 50-60 bank mehet csődbe az USA-ban.