Budapesten a Bazilikától nem messze, Bajcsy-Zsilinszky út 31-33. alatt 900 négyzetméteres áruházat nyit a Jysk lakberendezési áruházlánc - derült ki a dán multi közleményéből. A cég a belvárosban eddig kisebb területű üzletekkel volt jelen. A vállalat tapasztalatai szerint az online vásárlások felpörgése mellett jelentős az igény a fizikai boltokra, főleg a bútorok, matracok vásárlásánál. Ezzel összhangban van a következő lépéssel: a cég szeptember közepén az Etele Plázában nyitnak újabb áruházat.

A dán vállalat a koronavírus-járvány kitörése óta is folyamatosan nyit üzleteket a fővárosban és vidéken. A 2019/2020-as pénzügyi évben három új JYSK-üzlet nyílt, és tíz újult meg, az idei, még nem lezárt üzleti évben a JYSK a Balatonon, Balatonlellén is megjelent. Emellett Hajdúnánáson és Pécsett is új üzletet nyitottak.

A Bajcsy-Zsilinszky úton található üzlet a vállalat új koncepciója alapján épült. Ilyen áruházból Magyarországon még csak pár található. Ezek nagyobb alapterületűek és több berendezett szobabelső is várja az érdeklődőket. A jelenleg működő 88 üzletből 65 alakítanak át az új rendszer szerint. A vállalat Magyarországon a következő három év alatt 12 új áruháznyitást tervez, ami áruházanként hét-nyolc új munkahelyet teremt.

Az áruháznyitások mellett a 2020 szeptemberétől 2021 augusztusáig tartó üzleti évben is két számjegyű árbevétel-növekedésre számító Jysk egy másik beruházással is erősíti magyarországi jelenlétét: Ecseren logisztikai központot épít, amely közel 300 új munkahelyet teremt majd. A régiós központ várhatóan 2022 közepére készül el. A raktár Magyarország, Csehország, Szlovákia, Horvátország, Szlovénia, Bosznia-Hercegovina és Szerbia vásárlóit és áruházait szolgálja majd ki.