Az Egyesült Államok nagy áruházláncainak többsége azt tervezi, hogy idén sokkal korábban indítja a karácsonyi szezont, mint ahogy szokta - írja a Financial Times.

Az agyonjátszott karácsonyi dalokat az ottani vevők már halloween előtt (október 31.) hallgathatják. Ezzel egyben a nagy árleszállítások is korábban kezdődnek néhány héttel. Macy's, a Kohl's, a Calvin Klein, a Guess és a Target egyaránt soha ne látott korai indulást tervez. Szakértők szerint a hosszabb év végi bevásárlási időszak nagyobb bevételt ígér, de az erős árverseny miatt ez nem feltétlenül jár majd magasabb profittal is.

Az utóbbi rossz hír az ágazatnak, amely még mindig csak felépülőfélben van a koronavírus-válság okozta sokkból. A cégvezetők egy része attól tart, hogy a vásárlók egyszerűen belefáradnak a sok ajánlatba, amivel már a jóval a hálaadás (idén november 26.) előtt megbombázzák őket. Ezt minden bizonnyal részben abból a körülményből szűrték le tanulságként, hogy az elmúlt években egyre korábbi időpontra araszolt a karácsonyi szezon kezdete, így a kiskereskedőknek vannak tapasztalataik a korábbi kezdéssel kapcsolatban. Másrészt nincs mit tenni: a hatóságok elvárják, hogy kisebb legyen a tömeg a boltokban, amire az egyik megoldás a hosszabb bevásárlási szezon.

Bezárások lesznek

Radikálisabb lehetőség az áruházak bezárása. Miután az emberek vélhetően nem tudják féken tartani vásárlási szenvedélyüket, a Walmart, a legnagyobb amerikai lánc, a Best Buy és mások a hálaadás idejére bezárják a szuper- és hipermarketjeiket. Az elmúlt években ezen a napon egyre nagyobb tömeg rohamozta meg a boltjaikat. Összességében az a terv, hogy a szezon elnyújtásával a legnagyobb forgalmat is hamarabb érjék el boltok és ez ne legyen akkora mit szokott. Ehelyett tartson tovább.

Az online-kiskereskedők hasonló terveket szövögetnek, részben azért, mert nekik a házhoz szállítás bonyodalmaival is számolniuk kell. Várakozások szerint az internetes áruházak termékei iránt olyan nagy lesz a kereslet, hogy a csomagküldő cégek pluszdíjat fognak felszámolni a kritikus időszakban. A hagyományos áruházak különleges online marketingkampányokkal is készülnek az idei évben, hogy ellensúlyozzák az Amazon híres Prime Day akcióját. Ez egy kétnapos esemény, amelyen főként az Amazon prime ügyfelei különleges kedvezményekkel vásárolhatnak rengeteg árut. A Pirme Day nyáron szokott lenni, ám idén a negyedik negyedévre csúszott.

Bizonytalan helyzet

A kiskereskedőknek pénzügyi szempontból idén a megszokottnál is fontosabb az év végi bevásárlószezon, mivel a koronaválság vegyes hatást gyakorolt a forgalmukra. A tartós fogyasztási cikkeket áruló vállalatokat elkaszálta a második negyedéves karanténidőszak, míg az élelmiszer-kiskereskedők soha nem látott növekedést produkáltak.

A Macy's arról számolt be, hogy az USA nagyvárosaiban továbbra is távol maradnak a vevők az áruházaitól, ezért az év végére 20 százalékkal kisebb forgalomra számít, mint egy évvel korábban. A "kár erőltetni" szellemében vannak olyan cégek, amelyek nem változtatnak korábbi szokásaikon. Például a Nordstrom luxusáruházlánc kitart amellett, hogy csak a hálaadás után indítja a karácsonyi szezont, amit a vevőik nagyra értékelnek.

A cégvezetők egy része attól is tart, hogy hiába kezdik korábban a bevásárlási időszakot, semmit sem érnek el vele, mert a válság miatt sok a munkanélküli, mások bizonytalannak érzik az állásukat, ezt nincs miből költeniük vagy tartalékolják a pénzüket a nehéz időkre.